Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kormánynak maga felé hajlik a keze. A 2010-ben kezdődő ciklusának közepe felé, 2011 végén a kormányzó pártszövetség, a Fidesz-KDNP a meglévő kétharmados parlamenti többség erejével átalakította a választási törvényt úgy, hogy a választók relatív többségének szavazatával is a lehető legbiztosabban legalább abszolút többséget, vagy akár kétharmados többséget szerezhessen a parlamentben a jövőbeni választásokkor is. Ez sikerült - azóta már kétszer is.

Mivel mi választjuk meg a képviselőket, jobb, ha tisztában vagyunk a választásoknak a törvény által szabta elveivel és működésével, a megváltoztatott választási törvénynek a választás kimenetelére gyakorolt hatásaival: ez a poszt részben erről szól.

A hatalom forrása a nép (az istenadta nép)

Magyarországon parlamenti demokrácia működik, írott alkotmányának címe Magyarország Alaptörvénye.
Az Alaptörvény szerint a közhatalom forrása a nép, amely közvetlenül választott képviselők útján gyakorolja hatalmát, ennek érdekében a megválasztott országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók.
A választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson választják meg az országgyűlési képviselőket.

A választások menete: fejenként két szavazat

A 2011. évi CCIII., az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény – amit már a 2014-es választások eredményének ismeretében hívhatunk egyszerűen csak a 44 = 66 törvényének – meghatározza, hogy az egyfordulós választásokon leadott szavazatok hogyan alakítják ki a parlamenti mandátumokat a szavazás menetétől kezdve az eredményszámítás módszertanáig.
E törvény javaslatát eredetileg Lázár János nyújtotta be 2011. november 20-án, további benyújtóként csatlakozott hozzá Kósa Lajos, Pokorni Zoltán, Rogán Antal, Gulyás Gergely, Boldog István, Varga István, Szűcs Lajos, Gelencsér Attila, Balla György, Selmeczi Gabriella, valamint Vitányi István is.
Az egy hónappal későbbi zárószavazáson az Országgyűlés 256 igen és 39 nem szavazattal fogadta el a javaslatot: a Fidesz és a KDNP támogatta, a Jobbik ellenezte, az LMP és az MSZP nem vett részt a szavazáson. Sürgősségi eljárással már 2011. december 30-án kihirdették a törvényt, 2012. január 1-jével pedig hatályba is lépett.
Az új választási törvény alapján az összesen 199 mandátumból 106-ot az egyéni választókerületek győztesei szereznek meg – azok az egyéni jelöltek, akik a legtöbb szavazatot kapják az adott választókerületben –, 93 mandátumot pedig az országos listákra adott szavazatok alapján osztanak ki.
A választás alkalmával a választó, ha van magyarországi lakóhelye, két különböző szavazatot ad le: az egyik szavazatával a lakóhelye szerinti választókörzet egyéni jelöltjei közül, a másik szavazatával az országos listák közül választ egyet-egyet. A listák úgynevezett kötött és zárt listák, a rajta szereplő jelölteket a listát állító szervezet választja ki és állítja sorrendbe, abba a választónak nincsen beleszólása. A választó, ha nincs magyarországi lakóhelye, egyéni jelöltre nem, csak pártlistára vagy nemzetiségi listára szavazhat.
A választások érvényessége nincs alsó részvételi határhoz, minimumhoz kötve, azaz akármilyen kevesen mennek el szavazni, az ő érvényes szavazataik alapján mindenképpen kiosztásra kerülnek az országgyűlési képviselői helyek.

Egyéni jelöltek és az országos listák (pártlisták és nemzetiségi listák)

Egyéni választókerületben legalább ötszáz ajánlás birtokában indulhat egy képviselőjelölt egy párt jelöltjeként, több párt közös jelöltjeként vagy függetlenként, de csak egy választókerületben.
Pártlistát párt, nemzetiségi listát országos nemzetiségi önkormányzat állíthat.
Pártlista állítható olyan párt által, amely legalább 9 megyében és a fővárosban, továbbá legalább 27 egyéni választókerületben egyéni jelöltet indít a választásokon; egy párt csak egy lista állításában vehet részt. A pártoknak lehetőségük van együttműködve, pártszövetségben közös listát állítani.
Nemzetiségi lista állításához a nemzetiségi választópolgárok legalább 1 százalékának (de legfeljebb 1500 fő) ajánlása szükséges; nemzetiségi önkormányzatok azonban nem állíthatnak közös listát.
Egy személy csak egy országos listán, illetve egy párt egyéni jelöltje csak ugyanazon párt listáján szerepelhet.

Mit számít az én szavazatom?

A kérdés, adott esetben, pontosabban így hangzik: mit számít az én két szavazatom?
Választáskor egy egyéni jelöltre, illetve egy párt vagy nemzetiség listájára (ha van magyarországi lakóhelyünk – lásd fent) szavazunk. A két szavazatot külön számlálják, de az egyéni jelöltekre leadott szavazatok beszámítanak a listás mandátumosztásba is.
A 106 egyéni választókerület mindegyikében egyszerű többségi elven az a jelölt nyer mandátumot (egy széket a parlamentben), aki a legtöbb szavazatot kapta (tehát legalább eggyel többet, mint bármely más jelölt). Így dől el 106 képviselői hely az Országgyűlésben.
A listás szavazatok mandátumra váltása összetettebb számítást igényel, aminek során az egyéni mandátumok elnyerése után fennmaradó 93 képviselői hely kerül kiosztásra az arányosság elvén.
Az a jelölt, aki egyéni választókerületben is indult és listán is szerepelt, egyéni győzelme esetén kiesik a listáról.

Mik azok a töredékszavazatok, és mire jó a lista egyáltalán?

A töredékszavazatok az egyéni jelöltekre leadott szavazatokból származnak.
A töredékszavazatok egyrészt azok a szavazatok, amiket a választók olyan jelöltekre adtak le, akik végül nem nyertek mandátumot egyéni választókerületben, másrészt az új választási törvény már töredékszavazatnak számítja azt a szavazatmennyiséget is, amire a győztes jelöltnek nem volt szüksége a győzelemhez (tehát a győzelmet jelentő eggyel több szavazat feletti részt).
A töredékszavazatok a pártlistás szavazatokhoz adódnak, ezzel tulajdonképpen átalakulnak listára adott szavazattá.
Egy egyéni jelöltre leadott töredékszavazatokat annak a pártnak a listás szavazataihoz kell hozzáadni, amelynek képviseletében az adott jelölt indult, azaz az egyéni jelöltekre leadott töredékszavazatok megtámogatják az adott jelölt pártjának listáját is. A független jelöltre leadott töredékszavazatok elvesznek.
Mivel a győztes, mandátumot szerzett jelölt töredékszavazatait hozzáadják a pártjának listájához, e lépéssel a listás mandátumok kiosztása során az eljárás azt a pártot erősíti tovább, ami már amúgy is nyert egy mandátumot; illetve megfordítva: a töredékszavazatok jelenlegi rendszere a győztesek töredékszavazatainak beszámításával többé nem a kompenzációs szerepét tölti be, amire eredetileg kitalálták. Az eredeti célja a listás szavazásnak ugyanis az, hogy az egyéni választókerületben a nem győztes jelöltekre szavazók választása se vesszen el, ők is megfelelő súllyal számítsanak a parlamenti képviseletben – ezeknek a szavazóknak az érdekeit védje, a képviseletüket érvényesítse, kompenzálja őket a vesztes szavazataik listába való beszámításával, azaz röviden: biztosítsa a képviseleti arányosságot. Korábban a pártlistákat ezért kompenzációs listáknak is hívták – ez adná a korrekt(ebb) alapját a népképviseleti működésnek, ha nem fordították volna ki ilyen módon.

A D’Hondt-módszer – karikázás egy táblázatban: nagyoknak kedvez a kicsikkel szemben

A D’Hondt-módszer megvalósítja a szavazatok arányához lehető legközelebb eső, egész számú ülőhelyek arányos elosztását, ugyanakkor a több szavazatot elnyert pártokat részesíti előnyben a kevesebb szavazatot kapott, kisebb, széttagoltabb pártokkal szemben, ráadásul annál inkább, minél nagyobb a szavazataránybeli különbség.
A D’Hondt-módszer szerint a mandátumok kiosztásának többféle eljárása lehetséges, a törvény ezek közül táblázat felírásának alkalmazását határozza meg.
A táblázat országos listánként egy számoszlopból áll, ahány lista, annyi számoszlop. Az egyes számoszlopokat úgy kell képezni, hogy az első sorban szerepeljen az adott lista összes szavazata, a második sorban az összes szavazatának fele, a harmadik sorban az összes szavazatának harmada, majd negyede, és így tovább.
Az így elkészített táblázatban meg kell keresni az előforduló legnagyobb számot (megjelöljük, bekarikázzuk). Amelyik lista oszlopában fordul elő a legnagyobb szám, az a lista kap egy mandátumot. Ezután megkeressük a következő, második legnagyobb számot (ezt is bekarikázzuk), és amelyik lista tartalmazza ezt, az kap egy mandátumot. Azután a harmadik legnagyobb számot keressük (és bekarikázzuk), és így tovább addig, amíg az összes mandátum kiosztásra nem kerül. (Csak leírva bonyolult a folyamat, végeredményben látványosan egyszerű: ahányat karikáztunk egy oszlopban, annyi mandátumot nyert el az adott lista.)

Az 5 százelékos küszöb – kívül tartani a kicsiket

Alapvetően a bejutási küszöb mint szándékosan alkalmazott torzító tényező meghatározása mellett léteznek érvek, kormányzási stabilitás biztosítása, például. Az 5 százalékos küszöb alkalmazása a többi, számos, a D’Hondt-módszert alkalmazó országban meghatározott küszöbhöz képest magasnak tűnik (5 százaléknál magasabb küszöböt például Törökországban és Oroszországban lehet találni), de a magyarországi helyzetben alkalmazva, önmagában véve kifejezetten magas, így jelentősen torzítja a magyar választások eredményét.
A magyarországi helyzet sajátossága maga a mandátumok alacsony száma: a módszerrel mindössze 93 országgyűlési képviselői hely kerül kiosztásra (mármint a 2011-es választási törvény hatálybalépése óta). Az 5 százalékhoz közeli támogatottság itt 4 mandátum megszerzését jelentené a parlamentben, ha nem lenne a bejutási küszöb.
Ezek a küszöb miatt meg nem szerzett székek viszont kiosztásra kerülnek a küszöbön átjutott pártok részére. Így végeredményben a bejutási küszöböt el nem érő listákra adott szavazatok nem elvesznek, hanem más listák nyerik el azokat – olyanok, akikre ezek a szavazók nem szavaztak. (Szigorúan csak a példa kedvéért: 2018-ban a Momentumra adott szavazatok leginkább a Fidesz-KDNP-t támogatták.)
A D’Hondt-módszer korábban említett sajátságos torzítása miatt minél több olyan listára leadott szavazat van, amely végül nem éri el a küszöböt, annál jobban kedvez a bejutott legerősebbeknek. Tehát minél magasabb a küszöb, és minél több a kis párt, illetve az azokra leadott szavazat, annál jobb lesz a helyzete a nagy pártnak.
A magyar parlamentben a 93 mandátum felosztásánál a természetes küszöb – tehát az a szavazati arány, ami az első mandátum megszerzéséhez kellene – 1,08 százalékos támogatottság lenne. Ehhez képest az 5 sok.
Belátható, hogy a pártszövetségek esetén alkalmazandó 10 vagy 15 százalékos küszöb ugyanezekből kifolyólag nem csupán még súlyosabb torzításokhoz vezet, hanem eleve esélytelenné is teszi, hogy a legkisebb pártok sikeresen alkossanak olyan szövetségeket, amik pedig már esetleg jelentős tömeget képviselhetnének együtt – kizárva ezzel a parlamentből a vélemények és érdekek sokszínűségét.

Ezzel a feltétellel és a következményeivel főleg az új és a kisebb pártoknak szinte lehetetlen belépniük a politika színterére, ezáltal pedig általános érvénnyel gyengül és sérül a különböző pártok közötti politikai verseny, hiszen az erősebbek élveznek védettséget a gyengébbekkel szemben. Ennek a választók látják kárát, ténylegesen kevesebb reális alternatíva közül lehet választani.

Így juthat el a választó ahhoz az érzéshez, hogy – ha nem a meglévő 3-4 nagyobb pártot preferálja – valójában nincs kit választania.

Nem véletlen, hogy mindez így van a hatályos magyar választási törvényben, hiszen azt az éppen kormányon lévő, az éppen legnagyobb párt (pártszövetség) írta, és senkifia véleményét nem kérte ki róla. Gyakorlatilag mindhárom itt tárgyalt elem (a győztesek töredékszavazatai, a D’Hondt-módszer és a bejutási küszöb), és ezek alkalmazásának kombinációja a Fidesz-KDNP-nek kedvezett 2014-ben, ahogy aztán 2018-ban is.

Mindez a gyakorlatban: a 2014-es országgyűlési választások eredménye 

A 2014-es választás, utólag visszatekintve rá, történelmi jelentőségűvé lett. Az eredmények ismét bebizonyították, hogy egy már hatalmon lévő erő a szabályok önkényes megváltoztatásával magánál tudja tartani, be tudja betonozni, sőt, növelni tudja hatalmát.
Nem mintha erre először került volna sor a magyar történelemben, de amikor ez megesett, jó eséllyel diktatórikus rendszer lett belőle előbb-utóbb. Külön érdekes, hogy az a párt hajtotta ezt most végre, amely nem is sokkal korábban még a demokratikus értékekért harcolt.
A 2014-es választásokra készülve a Fidesz-KDNP-nek így már választási program összeállításával sem kellett fárasztania magát, egyszerűen a Folytatjuk!-felkiáltással kampányoltak. A szövetség az országgyűlési képviselők választásán ezzel is a listás szavazatok 45 százalékát, 2.264.780 szavazatot, a 106 egyéni választókerületből pedig 96-ot megnyert. Fényes győzelemnek látszik, de e számok mögé nézve, az egyes szavazatokat számlálva azért láthatóvá válik a valós támogatottság, és ezzel együtt a törvény jótékony hatása.

A Fidesz-KDNP-féle választási törvény matematikája: 44 = 66

2014-ben a szavazatszámlálási eredmények alapján az egyéni választókerületekben az érvényesen leadott szavazatok 43,83 százalékát kapta Fidesz-KDNP-jelölt, a listás szavazatoknak pedig a 45,04 százalékát szerezte meg a pártszövetség, átlagszámítással, kis kerekítéssel ez 44 százalék. Ez a 44 százalékos támogatottság jelentette végeredményben a parlamenti kétharmados, pontosan 66,8 százalékos többséget: 133-at a 199 mandátumból az Országgyűlésben.
Szabályos? Igen, hiszen a választás ezen eredményét az Országgyűlés által elfogadott, 2011. évi CCIII. az országgyűlési képviselők választásáról szóló hatályos törvény alapján állapították meg. A választások során is minden rendben, jogszerűen zajlott, többször is hallhattuk, hogy az új választási rendszer jól vizsgázott.
Igazságos? Nem, mert maga a törvény nem az, megalkotóinak az igazságosság nem szempont, a benne meghatározott számítási módszer azt eredményezte, hogy a kevesebb, mint a szavazók fele által megválasztott párt lett felruházva a kétharmados többség erejével. Ez esetben azonban az igazságtalanság nem csak egy szubjektív érzet, hanem konkrétan kiszámolható, hogy a többiekhez képest mennyivel jutott könnyebben az ülőhelyeihez a legnagyobb párt.

Hány szavazat kellett egy mandátum megszerzéséhez? – Kinek a szavazata ért többet az egyenlők közül?

A tekintetben, hogy egy mandátum megszerzéséhez hány szavazatot kellett kapnia egy adott pártnak, illetve pártszövetségnek, óriási, több mint háromszoros a különbség a legnagyobb és a legkisebb parlamentbe jutó között, de még az első és a második között is kétszeres. Ennyire torzít, ennyire segítette a Fidesz-KDNP-t a saját maga által alkotott választási rendszer.

A valós és kifejezett támogatottság meg sem közelítette a kétharmadot, de még a felet sem

Sőt, igazából az egyharmadot sem, ha a választásra jogosultak számához viszonyítunk.
Ahogy azt fentebb részleteztük, a mandátumok kiosztása során a számítási metódus egyrészt figyelembe veszi a vesztes egyéni jelöltekre leadott töredékszavazatokat, de emellett a győztesre leadott töredékszavazatokkal is kalkulál – így az egyéni mandátumot már megszerzett jelölt pártjának a listáját tovább erősíti, hiszen növeli a listából szerezhető mandátum esélyét –, másrészt a listás szavazatokból az úgynevezett D'Hondt-módszerrel osztja ki a mandátumokat. E módszer önmagában is enyhén kedvez a nagyobb pártoknak a kisebbekkel szemben, de a győzteskompenzációval kombinálva súlyos torzítást eredményezett.
Emlékeztetőül: a győztes töredékszavazatainak beszámítását a Fidesz-KDNP vezette be a 2011. évi CCIII. törvénnyel. Könnyen kiszámítható, hogy a győzteskompenzáció e rendszere nélkül a Fidesz-KDNP hattal kevesebb mandátumot nyert volna el, nem lett volna meg a 2014-es választások után a kétharmados többsége.

2014-ben a választásra jogosultaknak kevesebb, mint a kétharmada, mindössze 61,73 százeléka ment el szavazni. Abszolút számokban ez így néz ki:

Több mint 3 millió ember nem ment el szavazni.
Ha mind a 8 millió, választójoggal rendelkező állampolgárra számítjuk a Fidesz-KDNP-re leadott szavazatok számát, akkor azt látjuk, hogy körülbelül 27 százalékos volt a kormányzó pártszövetség biztos és kifejezett támogatottsága.
Ez a támogatottsági arány így néz ki, ha 10 embert hívunk segítségül a szemléltetéshez:

Tízből hét nem a Fidesz-KDNP támogatója.

A demokrácia egyszerűen nem így működik. Bár a Fidesz-KDNP az Országgyűlésben többségben van, a parlamenten kívül a Fidesz-KDNP-t támogatók, a velük egyetértők nincsenek többségben, jól tudjuk, hogy a leadott – méghozzá az érvényesen leadott – szavazatok számítanak csak. Mondjuk máshogy: a demokrácia így nem működik jól, mert eltorzul, sérül a képviselet arányossága. Éppen erre játszik rá a jelenlegi választási törvény, és ugyanezért mondhatjuk, hogy nem állít igazat a kormány akkor, amikor a kétharmados, illetve az abszolút többséges támogatottságára, és ezzel egyúttal az egész nemzet érdekeire hivatkozva meghozza és kommunikálja a döntéseit.
Természetesen a választásoktól való távolmaradás is egy legitim vélemény, azonban jó tudni, hogy a választás nem pusztán lehetőség, hanem felelősség is, és a szavazásban nem részt venni is egy választás. Ha valaki nem választ, az erről a vélemény- és akaratnyilvánító eszközről nem csak a maga számára mond le. Nem csupán megfelel neki, ha mások döntenek helyette és fölötte, hanem egyúttal a felelősséget is el kívánja hárítani magáról, miközben gyengíti az egész társadalom, az egész nemzet hatalomgyakorlási képességét, és végeredményben támogatja egy olyan kormányzó rendszer épülését, ami a néphatalommal ellentétes elvekre épül.
A helyzet kialakulásában, t.i. hogy ilyen sokan döntöttek mégis a távolmaradás mellett 2014-ben, szerepe volt annak is, hogy az ellenzéki pártok nem kínáltak reális, vállalható, kívánatos alternatívát, ami mellé szívesen tette volna a voksát az, aki nem a Fidesz-KDNP-t támogatta, illetve a megfelelő nyilvánosság hiányában a választók nem is lehettek tisztában az alternatívákkal. Ez az információhiányos állapot a mai napig sem javult érdemben, így nem véletlen, hogy a felmérésekben rendre a bizonytalanok voltak a legtöbben, egészen a 2018-as választásokig. 
A demokrácia akkor működik jól, akkor van esélye jól működni, ha minél többen adják le érvényesen a szavazatukat, azért is, mert ez a legfontosabb eszköze a nép hatalomgyakorlásának.
A jó működéshez azonban az még alapvetőbb volna, hogy a választási rendszer egyenlő esélyeket adjon a választásokon induló pártoknak, ne torzítson a szavazati arányokon, hogy a lehető legtöbb féle nézet, vélemény, érdek jelenhessen meg a parlamentben.

Mi történik most?

Semmi, semmi az égvilágon. Az apropója ennek a bejegyzésnek, hogy nincs apropó. A 2018-as választási kampányban, illetve kicsivel előtte a Közös Ország Mozgalom még összehozta az ellenzéki vezetőket, akik akkor nagyon egyetértettek abban, hogy a választási törvény nem felel meg a demokratikus normáknak, megváltoztatása, arányossá tétele a legalapvetőbb érdeke az országnak. Az ellenzéki pártok mégsem hallatják magukat ez ügyben, mintha ez azóta már rendben volna. Eltelt fél év az idei választások óta, és majd el fog telni a következő év is, meg az azutáni is. Majd 2021 decemberében megint felismerik, hogy a választási törvény a Fidesz-KDNP-nek kedvez, elkezdenek megint diktátort kiáltani, összefogás-játszmákba bonyolódnak, ami ismét olyan sikeres lesz akkor, mint most volt. Satöbbi.

Hogyan nem lesz ebből így 2022-ben Fidesz-KDNP-kétharmad?

Ilyen ellenzéki aktivitás mellett akkor nem lesz 2022-ben ismét Fidesz-KDNP-kétharmad, ha Viktor még előtte a bírókat száműzi, feloszlatja az egyébként már eljelentéktelenített parlamentet, kikiáltja a monarchiát, aztán jól megkoronáztatja magát, isten kegyelméből.

Persze nem kell ennyire teátrálisan elképzelni a dolgot, rögtön elnézést is kérek az olvasótól e túlzásért. Nincs erre szüksége, és érdekében is áll fenntartani a látszatdemokráciát. Lényegében már most is egy személyben ő uralkodik: ő a kormányfő, és ő a kormányzó párt elnöke, melyben minden képviselő úgy táncol, ahogy ő fütyül, a kormányzó pártnak pedig abszolút hatalma van az Országgyűlésben. A többiek még kérdezni sem tudnak, nem hogy ügyekbe beleszólni; ha mégis kérdeznek, akkor a válasz az, hogy boldog karácsonyt. Látható, az Országgyűlés mint a kormány feletti ellenőrző szerv már most sem létezik, az egyetlen feladata meghozni a törvényeket, amiket viszont Viktor diktál. Az ügyészségnek már régóta nincs számottevő ellenőrző és számonkérő tevékenysége. Viktor hamarosan bedarálja a bíróságokat is, tehát az igazságszolgáltatás is a zsebében. Alkotmányt akkor és úgy módosít, amikor és ahogyan akar, az Alkotmánybíróság többnyire csak díszlet, a köztársasági elnök pedig gyakorlatilag titkár lett. A civil ellenőrzés gyakorlatilag állam- és nemzetellenesnek lett bélyegezve. Fékek és ellensúlyok kiiktatva. Nincsenek következmények Viktor számára, senki felé nem kell elszámolnia. De facto ő már király.

És ez a király egy olyan király, aki a nincsteleneket börtönbe viteti.