Az 1998-ban bevezetett második, tőkefedezeti alapokra helyezett magánnyugdíj-pénztári pillérre azért volt szükség, mert azt megelőzően a csupán felosztó-kirovó társadalombiztosítás fenntarthatatlanná vált, mindenképpen reformra szorult. 2002-re azonban már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ebben a formájában a magánnyugdíj-pénztári rendszer sem fenntartható hosszú távon, ugyanis működtetése az államháztartást terhelő, egyre csak duzzadó kiadásokkal jár. A problémát egyik kormány sem kezelte jól.
Ahelyett azonban, hogy valamiféle újratervezést, átalakítást, reformot dolgoztak volna ki, hosszú távra szóló, megnyugtató megoldást kerestek volna az Orbán-kormány tagjai, 2010-ben inkább nekiálltak teljesen bezúzni a rendszert. A módszerekben nem válogattak: zsarolták és folyamatos bizonytalanságban tartották a 3 millió pénztártagot, megvezették őket, saját ígéreteiket nem tartották be, vagy egyszerűen hazudtak, ultimátumokat adtak – amiket aztán később megmásítottak –, a nyugdíjpénztárakat ellenségként, magukat a megmentők szerepében tüntették fel, majd miután így megszerezték a pénzt, azt a rövidebb távú államadósság csökkentésére fordították.

Sem társadalmi, sem szakmai egyeztetésre nem volt hajlandó a kormány. Ellenérvekkel, alternatív javaslatokkal nem foglalkoztak, amit kitaláltak, véghezvitték a parlamenti kétharmados többségük erejével.
Valódi, azaz hosszú távra szóló, előre mutató nyugdíjreform és -stratégia híján – és immár a magánnyugdíj-pénztári vagyon nélkül – a nyugdíjakat nemhogy nem védték meg, de a társadalmi egyenlőtlenségekre, a szegénység terjedésére erősítettek rá.

A kormány 2014-re lényegében ugyanazt a felosztó-kirovó társadalombiztosítási rendszert állította vissza, ami már 1998 előtt is fenntarthatatlan volt, és azóta is ugyanott tartunk, ha nem számítjuk ide azt, hogy a rendszer azóta csak igazságtalanabbá vált.

Ennek a története következik itt az események időrendjében.

2010. október 13.

Orbán Viktor bejelenti, hogy új, átmeneti válságadókat vetnek ki telekommunikációs cégekre, energiacégekre, kereskedelmi láncokra, valamint hogy felülvizsgálják a nyugdíjrendszert is.
E felülvizsgálat keretében 2010. novembertől 2011. december 31-ig befagyasztják a magánnyugdíjpénztárakba történő befizetéseket, kidolgozzák az állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépés törvényi feltételeit.
Az arányos teherviselésre hivatkozva említi a nagy összegű végkielégítések megadóztatását, az állami vezetők bérplafonját.
forrás: Origo
http://www.origo.hu/itthon/20101013-az-orbankormany-masodik-akcioterverol-beszelt-orban-viktor.html

2010. október 25.

Az Országgyűlés elfogadja a magánnyugdíjpénztárakat érintő törvényeket. Ahogyan azt Orbán Viktor október 13-án megmondta, a következő 14 hónapra felfüggesztik, pontosabban átirányítják a tagok kötelező befizetéseit az állami kasszába. Az elfogadott törvénnyel azonban megszüntetik a magánnyugdíj-pénztári kötelező tagságot, és lehetőséget teremtenek az állami rendszerbe való visszalépésre. Schmitt Pál köztársasági elnök aláírja és kihirdeti a törvényt.

2010. november 24.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője bejelenti, hogy a kormány elfogadta a magánnyugdíjpénztárakat érintő részletszabályokat is.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondja, hogy a szabályok értelmében aki nem lép át a magánkasszából az állami nyugdíjrendszerbe, az a jövőben nem jogosult nyugdíjának az állam által fizetendő részére, míg az állami rendszerbe átlépőknek egyéni számlát és a megtakarítás örökölhetőségét ígéri. A Stabilitás Pénztárszövetség zsarolásnak nevezi a kormány lépéseit.
forrás: Portfolio
http://www.portfolio.hu/gazdasag/viszlat_magannyugdijpenztarak.141913.html

2010. november 25.

Selmeczi Gabriella nyugdíjügyi megbízott bejelenti, hogy a munkáltatói járulékot átnevezik nyugdíjadóra. Így ezek a befizetések az állam számára nem keletkeztetnek ellentételezési kötelezettséget, azaz a magánnyugdíjpénztárakban maradóktól meg lehet vonni az állami nyugdíj kifizetését.
forrás: Origo
http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20101125-munkaltatoi-jarulekbol-nyugdijado-tobb-mint-atnevezes.html

2010. december 9.

Rogán Antal szerint a magánnyugdíj-pénztári vagyon nem az embereké.
Szerinte tévedés azt hinni, hogy a magánnyugdíj-pénztári megtakarítás az saját pénz; az történt, hogy az állami kasszának járó kötelező befizetéseket átirányíthatták a magánkasszába. Azzal érvel a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások elvétele mellett, hogy a magánnyugdíj-pénztári vagyont az államadósság csökkentésére fordítva az emberek terheit lehet csökkenteni.
Elmondja, hogy a nyugdíjrendszer mostantól úgy működik, hogy az egyéni befizetéseket az állam nyilvántartja, 12 évre visszamenőleg is.
forrás: hvg
http://hvg.hu/gazdasag/20101209_rogan_nyugdij/

2010. december 13.

A zárószavazással eldőlt, hogy 2011. január 31-ig nyilatkozatot kell leadniuk azoknak, akik magánnyugdíj-pénztári tagok szeretnének maradni. Nyilatkozat hiányában a magánnyugdíj-pénztári tagviszony március elsejével automatikusan megszűnik.
A Stabilitás Pénztárszövetség eközben soron kívüli eljárást kért az Alkotmánybíróság elnökétől a törvényekkel kapcsolatos beadványok elbírálására.
forrás: Origo
http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20110818-a-magannyugdijpenztarak-allamositasanak-kronologiaja.html

2011. január 12.

A kormány „Egyszerűen, érthetően a nyugdíjrendszer változásairól” címmel (szerző megjelölése nélkül) közzétesz egy tájékoztató anyagot, melyben kifejti, mennyivel jobban jár az, aki átlép az állami társadalombiztosítási rendszerbe, és mennyivel rosszabbul az, aki magánnyugdíj-pénztári tag marad. Többek között az olvasható, hogy aki magánpénztári tag marad, „vállalja, hogy kiszerződik az állami nyugdíjpillérből”, illetve „döntésének megfelelően az öngondoskodással megtakarított nyugdíjra számíthat, állami nyugdíjra nem”.
Az a kitétel is világosan szerepel ebben a dokumentumban, hogy „a magánnyugdíj-pénztári jogviszony fenntartásáról szóló nyilatkozat végleges döntést jelent, annak visszavonására 2011. január 31-ét követően” már nincs lehetőség.
forrás: kormany.hu
http://2010-2014.kormany.hu/hu/gyik/egyszeruen-erthetoen-a-nyugdijrendszer-valtozasairol
A dokumentum letölthető innen is pdf formátumban.

2011. február 2.

A nyilatkozattételi határidő végén, a fenti feltételek ismeretében nem volt meglepő, hogy a pénztártagok 97 százaléka, 3.020.778 fő nem adott le szándéknyilatkozatot, míg összesen 102 ezer magánnyugdíj-pénztári tag nyilatkozott arról, hogy nem kívánja átadni megtakarítását az államnak.
Orbán Viktor ez alkalomból megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, „kár olyan benyomást kelteni, hogy ez megváltoztatható lenne”, nem érdemes abban bízni, hogy az Alkotmánybíróság megváltoztatja az új nyugdíjrendszert. Ekkor azt is megígérte, hogy az állam még ebben az évben (2011-ben!) átáll az egyéni számlás nyugdíjrendszerre.
Sőt, mindemellett elismerte a magánpénztárakban maradók bátorságát, és hozzátette, hogy mindenkinek világos legyen: a kormány mindig arra fog törekedni, hogy a közös utat választók jobban járjanak, mint az egyéni utat választók.
forrás: Origo
http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20110818-a-magannyugdijpenztarak-allamositasanak-kronologiaja.html

2011. február 24.

Az Alkotmánybíróság napirendre tűzte (több mint két hónappal a Stabilitás Pénztárszövetség beadványa és két héttel a nyilatkozattételi határidő után) a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos szabályozást, de csak azt vizsgálta, hogy egyáltalán vizsgálhatja-e; érdemi döntés nem született. Orbán Viktornak, úgy tűnik, igaza volt február 2-án: nem érdemes az Alkotmánybíróságban bízni.
A Magyar Helsinki Bizottság az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a magánnyugdíj-pénztári tagok védelme érdekében.
forrás: Origo
http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20110818-a-magannyugdijpenztarak-allamositasanak-kronologiaja.html

2011. február 28.

Az Országgyűlés 296 igen és 58 nem szavazattal fogadta el azt a törvénymódosítást, mellyel - ahogyan azt Selmeczi Gabriella elmondta - a KEHI felhatalmazást kap a magánnyugdíjpénztárak működésének teljes körű, visszamenőleges ellenőrzésére, ehhez pedig a PSZÁF-nek együtt kell működnie, adatokat kell szolgáltatnia, továbbá 2011. december 1. és 2012. március 31. között át kell adnia azokat az adatokat is, amelyek a társadalombiztosítási egyéni számla kialakítása érdekében szükségesek, méghozzá egy még nem meghatározott, a későbbiekben létrehozandó, az egyéni számlák kezeléséért felelős állami szerv részére.
Miután ez a jogszabály 2012. március végére teszi ezt a határidőt, már most elúszni látszik Orbán Viktor erre vonatkozó, alig egy hónappal korábban, február 2-án tett ígérete.
forrás: hvg
http://hvg.hu/gazdasag/20110228_gazdalkodasa_kehi_magannyugdijpenztarak

2011. június 2.

Elindult a magánnyugdíjpénztárakban lévő vagyon átutalása az állami Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap részére, az átadást június 12-ig kell lebonyolítani. Az állami rendszerbe visszalépő tagok összesen több mint 2800 milliárd forint megtakarítást adnak át, ebből 260 milliárd forint reálhozam kerül kifizetésre.
forrás: Portfolio
http://www.portfolio.hu/gazdasag/elindult_a_nyugdijvagyon_atadasa_ime_a_reszletes_szamok_2.150434.html

2011. június 21.

Orbán Viktor bejelentette, hogy több mint 1340 milliárd forinttal, a GDP 80 százalékát meghaladó mértékről 5 százalékponttal csökkentették az államadósságot. Ez az összeg a magánnyugdíjpénztáraktól átvett vagyon magyar állampapírban lévő része volt; a vagyonátadással, azaz azzal, hogy az állampapír magántulajdonból az állam tulajdonába került, az állam tartozása közgazdasági értelemben megszűnt.
Megismételte egy korábbi kijelentését, miszerint az államadósság nem egy közgazdasági tényező, hanem egy ellenség, amit le kell győzni. „Az ellenséggel szembeni háború első csatáját ma megnyertük, ezzel fontos lépést tett Magyarország a függetlenség felé” – fogalmazott.
Kijelentése ott hibádzik, hogy az így megszűnt államadóssággal együtt lényegében megszűnt létezni a nyugdíjak ugyanakkora összegű fedezete is, tehát a kormány ezzel a lépéssel nem csökkentette az államadósságot, csupán a jelenlegi tartozást egy jövőbenire cserélte, amivel a hosszú távú államháztartási egyensúlynak tett alá. Mivel a jövőbeni nyugdíjak fedezetét, egyfajta tartalékot élt fel, ezzel csak mélyítette azt a problémát, ami már régóta, és az idő haladtával egyre jobban feszíti a magyar nyugdíj-finanszírozást.
forrás: Origo
http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20110621-orban-az-elso-csatat-megnyertuk-a-haboruban.html

2011. július 22.

Selmeczi Gabriella beigazolódottnak látja, hogy a kormány helyesen járt el a nyugdíjvédelmi program elindításával, hiszen az állami rendszerbe visszalépők közül 569.818 volt pénztártag nem kap reálhozamot. „Tehát mondhatjuk azt, hogy 569.818 fő reálhozamát eltőzsdézték” – jelentette ki. „Ha őszinték akarunk lenni, akkor a magánnyugdíjpénztárak messze nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem úgy kezelték a rájuk bízott vagyont, ahogy azt a magán-nyugdíjpénztári tagok elvárták.”
forrás: Világgazdaság
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/selmeczi-569-ezer-ember-realhozamat-eltozsdeztek-353984

2011. szeptember 29.

Ugyan július végén elindult a magánnyugdíj-pénztári reálhozamok kifizetése, szeptember végéig még mindig nem sikerült a Magyar Postának több mint 80 ezer, az állami rendszerbe visszalépett volt magánpénztári tag 2,7 milliárd forintnyi reálhozamát kézbesítenie, jellemzően a tag távolléte, vagy a lakcímnyilvántartás hibái miatt.
November végén az így ki nem fizettet reálhozamok véglegesen az állami kasszába kerülnek.
forrás: hvg
http://hvg.hu/gazdasag/20110926_realhozam_posta_stabilitas

2011. december 23.

Miután a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások állami einstandja az állam szempontjából remekül – és immár kétségkívül visszavonhatatlanul – lezajlott, Matolcsy György korábbi diszkrimináló, jövőbeni hátránnyal fenyegető ötletét – mely szerint a magánpénztárakban maradók „kiszerződnek” a szolidaritáson alapuló közösségből, és nem lesznek állami nyugdíjra jogosultak a 2012-től számított szolgálati idejük után – az Országgyűlés a most elfogadott gazdasági stabilitási törvénnyel eltörölte. A kormánypárti frakciók támogatták, a Jobbik nem, az MSZP és az LMP nem vett részt a szavazáson, inkább szerveztek egy tüntetést.
Újra megnyitották ugyanakkor az állami rendszerbe való átlépés lehetőségét a 102 ezer magánpénztártag előtt, holott korábban azt állították, a visszalépésre nem lesz több lehetőség. Az új határidő 2012 március vége.
Ezzel világossá vált, hogy az állam alaposan átverte azokat, akik e feltételek miatti aggodalmukban nem választották a magánpénztárban maradást.
Egy másik módosítás alapján a magánnyugdíj-pénztári tagok jövedelméből kötelezően levont 10 százalékos járulék – a magánnyugdíj-pénztári tagdíj – továbbra sem kerülhet a magánkasszák egyéni számláira, ezt a rendszeres befizetést is megtartja (elveszi) magának az állam, holott Matolcsy György korábbi ígéretei szerint ezt a moratóriumot csak 2012-ben tartják fenn abból a célból, hogy a költségvetési lyukat betömjék.
forrás: hvg, index
http://hvg.hu/gazdasag/20111222_manyup_visszalepes
http://hvg.hu/gazdasag/20111223_stabilitasi_torveny
http://index.hu/belfold/2011/12/23/orban_diktaturajat_akarjak_megbuktatni/

2011. december 28.

Az Alkotmánybíróság a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításával kapcsolatban lényegi döntést közel egy év leforgása alatt sem tudott hozni, a folyamatos halasztásoknak, az alkotmánybírói székekben történő személycseréknek, és közben a szivárogtatásoknak köszönhetően a kormány végül december 23-án hamarabb lépett a nyilvánvalóan alapjogokat sértő jogszabályok megváltoztatása érdekében. Az Alkotmánybíróság ebben a helyzetben már csak azt tudta megállapítani, hogy a korábbi beadványok okafogyottá váltak.
forrás: Origo
http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20111228-nem-dontott-az-alkotmanybirosag-utolso-2011-evi-ulesen-az-magannyugdijpenztarak.html

2012. január 5.

Selmeczi Gabriella bejelenti, hogy a KEHI a magánnyugdíjpénztárak működésének vizsgálata során feltárt szabálytalanságok, hűtlen kezelés miatt büntetőfeljelentéseket tesz majd, a pénztárak vagyonkezelési, befektetési döntéseit vizsgálva pedig arra jutottak, hogy jelentős kár van, az elmaradt haszon több milliárd forintra tehető.
Borza Gábor, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke azonban csak a sajtóból értesült a vizsgálatok eredményeiről. Akkor fognak tudni érdemben reagálni, ha majd a hivatal jelentését kézhez kapják.
Egyébként a KEHI a nyugdíjpénztári ellenőrzések végrehajtására 240 millió forint pluszforrást kapott.
forrás: hvg
http://hvg.hu/gazdasag/20120105_magannyugdij_penztar_maradas

2012. március 27.

A második körös, az állami felosztó-kirovó rendszerbe történő átlépésről március 31-ig van lehetősége dönteni a 102 ezer pénztártagnak; a kormány ezúttal is igyekszik gondoskodni a negatív ösztönzésről, illetve a pénztártagok bizonytalanságban tartásáról: 2011. december 23-án végleg megszüntették a tagdíjat, ezzel elvágták a pénztárak működési költségeinek fedezéséhez szükséges forrást, a tagok önkéntes alapon nagyobb összegű tagdíj- vagy támogatásbefizetésekre kényszerülhetnek, illetve még mindig nem tisztázták, hogy a pénztártagok az állami nyugdíj 75 vagy 100 százalékára lesznek-e jogosultak (az ekkori állás szerint 75).
A pénztártagok döntéshozatalához támpontot nyújthatott az adatok áttekintése arról, hogy hogyan kezelte eddig az állam a rábízott nyugdíjvagyont. Az összesítés szerint 2011. május 31-i értéken az átlépő tagok 2946 milliárd forintnyi vagyont adtak át az államnak, melyből 1387 milliárd forintnyi magyar állampapír azonnal megsemmisült, mivel ezek a magyar állam tartozását testesítették meg, 216 milliárd forintot pedig visszautaltak a volt pénztártagoknak a reálhozamok kifizetéseként. 2011 végéig az állami Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 459 milliárd forintot befizetett az állam számlájára az államadósság csökkentése céljából. E levonások után a megmaradt vagyonnak 883 milliárd forintot kellett volna érnie.
Ehhez képest 2011. december végén az ÁKK honlapján 199 milliárd forinttal kevesebbet, 684 milliárd forintot közöl a megmaradt vagyon értékeként. Ez a 199 milliárd forint mínusz nem más, mint az állam által elért árfolyamveszteség a megmaradt értékpapírokon (részvényeken és befektetési jegyeken). Az állam vesztesége azonban nem korlátozódik a pénztártagok veszteségére, hanem szétterül minden magyar állampolgárra – a nyugdíjvagyon állami „eltőzsdézésének” következményét mindenki viseli.
A mostani helyzetben a pénztártagok dilemmája nem az, hogy ki kezelje a megtakarításukat (az állami rendszerben az egyéni számlák létrehozásával kapcsolatban azóta sem történt semmi), hanem hogy miben bíznak jobban: abban, hogy az eddig felhalmozott vagyonuk és annak hozamai majd megfelelő fedezetet nyújtanak, vagy az állami nyugdíjfolyósításban, aminek a fedezetéül a mindenkori járulékfizetők aktuális befizetései fognak szolgálni.
forrás: hvg
http://hvg.hu/gazdasag/20120326_magannyugdijpenztarak_allam_vagyonkezeles
http://hvg.hu/gazdasag/20120327_magannyugdijpenztar_kisokos

2012. július 30.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Világgazdaság kérdéseire válaszolva kifejtette, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlya biztosított – tulajdonképp minden a legnagyobb rendben van –, a kormány nem tervez további változtatást a nyugdíjrendszerben. Letett tehát a kormány az egyéni számlák létrehozásáról. Második pofon azoknak, akik hittek a kormánynak.

forrás: Világgazdaság, hvg
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/nem-lesz-nyugdijreform-az-egyeni-szamlak-tervenek-is-vege-381579
http://hvg.hu/gazdasag/20120730_nyugdijreform_nem_lesz

2012. augusztus 24.

A társadalombiztosításba március végén, a második felvonásban visszalépett 25 ezer fő mintegy 30 milliárd forintot adott át az államnak. Az ő magánnyugdíj-pénztári jogviszonyuk csak május végével szűnt meg.
További visszalépések várhatók, ugyanis a hat végelszámolás alatt álló magánpénztárnál sok olyan tag van, aki nem jelezte, melyik pénztárhoz kéri transzferálni a vagyonát. Ilyen nyilatkozat hiányában a tagok automatikusan az állami rendszerbe kerülnek át.
A talpon maradt nyolc pénztárból három működési veszteséggel zárta 2012 második negyedévét, fúziók, megszűnések vannak kilátásban.
forrás: az én pénzem
http://www.azenpenzem.hu/cikkek/gyult-a-penztari-adomany/835/

2013. január 21.

A magánnyugdíjpénztárak hozamairól szóló adatok szerint 2012-ben a leggyengébben teljesítő pénztárnál is több mint 11 százalékos vagyongyarapodást lehetett elérni.
Mindeközben a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról annyit tudni, hogy 172 milliárd forintot fordítottak az államadósság csökkentésére, és az eredetileg átvett vagyonnak már csak a hatoda van meg.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a válaszközleményében terel és ködösít, azt hangsúlyozzák: az állami nyugdíjrendszert választók a nyugdíj 100 százalékára jogosultak. „Ez a nyugdíj biztos és értékálló, szemben az állami nyugdíjnál kisebb és abszolút bizonytalan magánnyugdíj-pénztári pénzzel”; továbbá, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap vagyonának alakulásáról az ÁKK honlapján lehet tájékozódni. Két dolgot nem említenek: egyrészt azt, hogy a magánnyugdíjpénztárak körüli bizonytalanságot épp a kormány generálja, másrészt, hogy az ÁKK honlapján az utolsó vonatkozó adat 2012. októberi, és azóta már az sem elérhető.
forrás: hvg
http://hvg.hu/gazdasag/20130121_Nagyon_is_megerte_magannyugdijpenztarban

2013. március 4.

Matolcsy György távozik a Nemzetgazdasági Minisztérium éléről, hogy elfoglalja az MNB elnöki posztját, az ő helyét pedig Varga Mihály veszi át.
forrás: Portfolio (hírarchívum)
http://www.portfolio.hu/gazdasag/london_matolcsy_kinevezese_figyelemremelto_kivetel.180806.html

2014. november 22.

A Nemzetgazdasági Minisztérium törvényjavaslata végelszámolásra kötelezne minden olyan magánnyugdíjpénztárt, ahol a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám 70 százaléka alá csökken. A kormány ezzel egy látszólag teljesíthetetlen kritériumot támaszt a magánpénztárakkal szemben, lassú halálra ítéli őket. Jelenleg 4 magánpénztár 61 ezer tag 200 milliárdos vagyonát kezeli, és már most is csak adományokból, tagi működési hozzájárulásokból képesek fedezni működési költségeiket. A megszűnő pénztárak tagjai átkérhetik magukat egy másik pénztárhoz, különben automatikusan az állami rendszerbe kerülnek a vagyonukkal együtt.
A javaslat más változásokat is – a pénztárak részére enyhítést – tartalmaz: a tagdíjból levonható működési költség mértékét 0,9 százalékról 2,5 százalékra emelik, illetve tagdíjfizetés hiányában a tag felhalmozott vagyonából levonhatja a pénztár a tagra eső költséghányadot, továbbá a nyugdíj kifizetését is módosítja a javaslat annyiban, hogy lehetővé tenné a járadék folyosítását nyugdíjba lépéskor.
A benyújtott javaslat rendelkezik a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap megszüntetéséről is: nem maradt benne egy forint sem; nem lesz egyéni számla. A kormány megszegte a saját, négy évvel korábban tett ígéreteit.
forrás: az én pénzem, nyugdijbiztositas.com
http://www.azenpenzem.hu/cikkek/itt-a-vegitelet-a-magannyugdijpenztaraknak/2189/
http://nyugdijbiztositas.com/magannyugdijpenztar-megszuntetes-2015-itt-vannak-a-friss-infok/

2014. november 24.

Varga Mihály úgy nyilatkozott a friss törvényjavaslatról, illetve a magánnyugdíjpénztárak esetleges bezárásáról, mintha épp a tagokat féltené a pénztáraktól: „meg kell akadályozni, hogy a magánnyugdíjpénztárak feléljék a nyugdíjasok pénzét”.
A valóság a miniszter szavaival ellentétben az, hogy habár az év első kilenc hónapjában a pénztárak 141 millió forint működési veszteséget halmoztak fel, eközben a tagok vagyonát 15 milliárd forinttal gyarapították. Varga Mihály még így: akik tisztességesen fizetik a tagdíjat, „arra számítanak, hogy a magánnyugdíjpénztártól majd járadékuk lesz, de nem lesz, mert a többi tag nem fizeti a tagdíjat és így ez egy álnyugdíjpénztár, mert a tagdíjakból csak a saját működését finanszírozza, azaz feléli a tagdíjat”.
Ezzel a törvényjavaslattal a kormány tulajdonképp – meglehetősen álságos módon – a játékelméletet gyakoroltatja a tagokkal, a nyilatkozattal azt sugallja a miniszter, hogy a többi tag úgysem fog fizetni, ezért be fog dőlni az egész pénztár. Ha ez bekövetkezik, ők mossák kezüket, nem az ő felelősségük, a tagok nemfizetése miatt szűnik meg a pénztár, nem azért, mert az állam becsukta őket. Egyúttal a pénztárakat állítja be tulajdonképp törvénysértőnek (a tagdíjakat törvény szerint nem élhetik fel). Varga Mihály nyilatkozata megmutatja, hogy a kormány egyszerre gátlástalanul pofátlan és hazug.
forrás: Portfolio, az én pénzem
http://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/varga_a_nyugdijpenztarakrol_be_is_szanthatnak_a_rendszert.4.206913.html
http://www.azenpenzem.hu/cikkek/meglepo-adatok-a-nyugdijpenzrol/2195/

2014. december 16.

Az Országgyűlés elfogadta a 2015. évi költségvetést, azon belül a magánnyugdíjpénztárakat érintő szabálymódosításokat és a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap megszüntetését – ezzel részükről lezárták a 3000 milliárd forintot elnyelő történetet.
forrás: az én pénzem
http://www.azenpenzem.hu/cikkek/nyugdijpenz-mar-bevegeztetett/2237/

2015. április 24.

Az érvényben lévő jogszabályok, előírások alapján a nyugdíjszolgáltatásra jogosulttá váló magánpénztári tagnak nemigen akad más választása, mint hogy visszalépjen az állami társadalombiztosítási rendszerbe, mert a nyugdíjszolgáltatás nyújtásához a négy megmaradt nyugdíjpénztárnak egyszerűen nincs elegendő forrása a jogszabály által előírt tartalék megképzéséhez, a biztosítók pedig nem tudják annyira alacsony áron adni a járadékszolgáltatásukat, amennyit ez a kicsire zsugorított magánpénztári piac ki tudna fizetni. Így gyakorlatilag azok a pénztártagok, akik elérik a nyugdíjkorhatárt, máshogyan nem jutnak hozzá a megtakarításukhoz.
forrás: NyugdíjGuru
https://www.nyugdijguru.hu/elveszett-paradicsom/milyen-nyugdija-lesz-a-magannyugdijpenztari-tagnak
https://www.nyugdijguru.hu/elveszett-paradicsom/a-magannyugdij-utvesztojeben-szakertoi-valaszaim-a-meglepetes-hetilap-kerdeseire

2015. május 4.

A magánnyugdíj-pénztári tagok rácáfoltak a kormány várakozására: mind a négy fennmaradt pénztár tagjainak legalább 70 százaléka fizetett tagdíjat.
forrás: az én pénzem
http://www.azenpenzem.hu/cikkek/mind-a-negy-magannyugdijpenztar-megmenekult/2495/

2016. április 1.

Hogy mekkora bajok vannak a nyugdíjrendszerrel, azt jól mutatják a NYOSZ által Békés megyében végzett felmérés eredményei: a nyugdíjasok fele a létminimum alatt él, egyes kistérségekben pedig kétharmaduk súlyos anyagi gondokkal küzd.
A korábbi kutatások hiánya, a jelenleg rendelkezésre álló statisztikák elégtelensége elárulja, hogy a kormányzatnak nincs is megfelelő információja a nyugdíjasok valódi helyzetéről, így képtelenség is megalapozott, átgondolt, jövőbe mutató döntéseket hozni – már ha a szándék megvolna rá. A politika azonban rendszerint csak választási kampányok során gondol a nyugdíjasokra, utána hamar elfeledkezik róluk. A NYOSZ szerint is a legtisztább megoldás az egyéni nyugdíjszámla vezetése volna.
forrás: index
http://index.hu/belfold/2016/04/01/mielott_utcara_mennenek_a_nyugdijasok_is_meg_megkerdezik_oket/

2016. május 31.

Az Alkotmánybíróság 4 évnyi gondolkodási idő után semmisítette meg a Schiffer András, Szél Bernadett és Scheiring Gábor által 2011-ben benyújtott népszavazási kérdésének korábbi hitelesítését („Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2011. január 1-ig jogszerűen megszerzett nyugdíjjogosultságot az Országgyűlés ne vonja el?”), ezért az visszakerült új eljárás lefolytatására az NVB-hez, ami pedig most elutasította a kérdés hitelesítését, mondván, az költségvetési törvényt érint.
forrás: index
http://index.hu/belfold/2016/05/31/ot_ev_utan_eppen_most_utasitottak_el_schiffer_andras_nepszavazasi_kerdeset/

...és napjainkban

Jelenleg (e cikk írásakor) nagyjából ott tartunk, ahol 2015-ben: a jogszabályi környezet már ugyan lehetővé teszi a magánnyugdíjpénztáraknak a járadékszolgáltatás nyújtását, de rendkívül megnehezíti. A megszabott feltételek szerint vagy olyan fedezetet kell képezniük a pénztáraknak, amit kis méretükből adódóan nem tudnak kigazdálkodni, ráadásul felesleges célra, mert kockázat nem kapcsolódik hozzá, vagy a járadékszolgáltatást egy biztosítótól kellene megvásárolniuk, de ugyanezen jogszabály által előírt típusú biztosítási termék nem létezik Magyarországon.

„Az Állampolgári Jogok Biztosának Hivatala 2015 áprilisában befejezett jelentésében is a törvényi helyzet tisztázására kérte fel a Magyar Nemzeti Bankot.”

A négy fennmaradt magánnyugdíjpénztár közül egyelőre csak a legnagyobb tudott úgy dönteni, hogy az előírt tartalékot megképzi, és saját maga szolgáltatja a járadékfizetést: a Horizont Magánnyugdíjpénztár 2017. augusztus 16-án kapta meg az MNB engedélyét. Ehhez a tagok vagyonából a jogszabálynak megfelelően működési költséget vonhat el.
Az is felmerül persze, hogy valójában a rendszer fenntartható, és „felelőtlenség riogatni azzal, hogy úgysem lesz nyugdíj”, azonban valószínűleg az még károsabb, ha úgy teszünk, mintha minden rendben volna.

forrás: napi.hu, az én pénzem
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezt_meri_tenni_a_nyugdijasokkal_a_politika_amirol_sokan_hallgatnak.645595.html
http://azenpenzem.hu/cikkek/magannyugdij-szeptembertol-mar-lesz-jaradek/4301/
Budapest Magánnyugdíjpénztár, Horizont Magánnyugdíjpénztár, MKB Nyugdíjpénztár, Szövetség Nyugdíjpénztár
https://www.budapestbank.hu/common/letoltes/lakossag/nyugdijpenztar/mnyp/mnyp_jaradekos_osszefoglalo.pdf
https://horizontmagannyugdijpenztar.hu/aktualitasok/sajtokozlemeny
http://www.mkbnyp.hu/dl/media/penztar/mkbnyp_alapszabaly.pdf
https://www.szovetsegnyp.hu/

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kormánynak maga felé hajlik a keze. A 2010-ben kezdődő ciklusának közepe felé, 2011 végén a kormányzó pártszövetség, a Fidesz-KDNP a meglévő kétharmados parlamenti többség erejével átalakította a választási törvényt úgy, hogy a választók relatív többségének szavazatával is a lehető legbiztosabban legalább abszolút többséget, vagy akár kétharmados többséget szerezhessen a parlamentben a jövőbeni választásokkor is. Ez sikerült - azóta már kétszer is.

Mivel mi választjuk meg a képviselőket, jobb, ha tisztában vagyunk a választásoknak a törvény által szabta elveivel és működésével, a megváltoztatott választási törvénynek a választás kimenetelére gyakorolt hatásaival: ez a poszt részben erről szól.

A hatalom forrása a nép (az istenadta nép)

Magyarországon parlamenti demokrácia működik, írott alkotmányának címe Magyarország Alaptörvénye.
Az Alaptörvény szerint a közhatalom forrása a nép, amely közvetlenül választott képviselők útján gyakorolja hatalmát, ennek érdekében a megválasztott országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók.
A választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson választják meg az országgyűlési képviselőket.

A választások menete: fejenként két szavazat

A 2011. évi CCIII., az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény – amit már a 2014-es választások eredményének ismeretében hívhatunk egyszerűen csak a 44 = 66 törvényének – meghatározza, hogy az egyfordulós választásokon leadott szavazatok hogyan alakítják ki a parlamenti mandátumokat a szavazás menetétől kezdve az eredményszámítás módszertanáig.
E törvény javaslatát eredetileg Lázár János nyújtotta be 2011. november 20-án, további benyújtóként csatlakozott hozzá Kósa Lajos, Pokorni Zoltán, Rogán Antal, Gulyás Gergely, Boldog István, Varga István, Szűcs Lajos, Gelencsér Attila, Balla György, Selmeczi Gabriella, valamint Vitányi István is.
Az egy hónappal későbbi zárószavazáson az Országgyűlés 256 igen és 39 nem szavazattal fogadta el a javaslatot: a Fidesz és a KDNP támogatta, a Jobbik ellenezte, az LMP és az MSZP nem vett részt a szavazáson. Sürgősségi eljárással már 2011. december 30-án kihirdették a törvényt, 2012. január 1-jével pedig hatályba is lépett.
Az új választási törvény alapján az összesen 199 mandátumból 106-ot az egyéni választókerületek győztesei szereznek meg – azok az egyéni jelöltek, akik a legtöbb szavazatot kapják az adott választókerületben –, 93 mandátumot pedig az országos listákra adott szavazatok alapján osztanak ki.
A választás alkalmával a választó, ha van magyarországi lakóhelye, két különböző szavazatot ad le: az egyik szavazatával a lakóhelye szerinti választókörzet egyéni jelöltjei közül, a másik szavazatával az országos listák közül választ egyet-egyet. A listák úgynevezett kötött és zárt listák, a rajta szereplő jelölteket a listát állító szervezet választja ki és állítja sorrendbe, abba a választónak nincsen beleszólása. A választó, ha nincs magyarországi lakóhelye, egyéni jelöltre nem, csak pártlistára vagy nemzetiségi listára szavazhat.
A választások érvényessége nincs alsó részvételi határhoz, minimumhoz kötve, azaz akármilyen kevesen mennek el szavazni, az ő érvényes szavazataik alapján mindenképpen kiosztásra kerülnek az országgyűlési képviselői helyek.

Egyéni jelöltek és az országos listák (pártlisták és nemzetiségi listák)

Egyéni választókerületben legalább ötszáz ajánlás birtokában indulhat egy képviselőjelölt egy párt jelöltjeként, több párt közös jelöltjeként vagy függetlenként, de csak egy választókerületben.
Pártlistát párt, nemzetiségi listát országos nemzetiségi önkormányzat állíthat.
Pártlista állítható olyan párt által, amely legalább 9 megyében és a fővárosban, továbbá legalább 27 egyéni választókerületben egyéni jelöltet indít a választásokon; egy párt csak egy lista állításában vehet részt. A pártoknak lehetőségük van együttműködve, pártszövetségben közös listát állítani.
Nemzetiségi lista állításához a nemzetiségi választópolgárok legalább 1 százalékának (de legfeljebb 1500 fő) ajánlása szükséges; nemzetiségi önkormányzatok azonban nem állíthatnak közös listát.
Egy személy csak egy országos listán, illetve egy párt egyéni jelöltje csak ugyanazon párt listáján szerepelhet.

Mit számít az én szavazatom?

A kérdés, adott esetben, pontosabban így hangzik: mit számít az én két szavazatom?
Választáskor egy egyéni jelöltre, illetve egy párt vagy nemzetiség listájára (ha van magyarországi lakóhelyünk – lásd fent) szavazunk. A két szavazatot külön számlálják, de az egyéni jelöltekre leadott szavazatok beszámítanak a listás mandátumosztásba is.
A 106 egyéni választókerület mindegyikében egyszerű többségi elven az a jelölt nyer mandátumot (egy széket a parlamentben), aki a legtöbb szavazatot kapta (tehát legalább eggyel többet, mint bármely más jelölt). Így dől el 106 képviselői hely az Országgyűlésben.
A listás szavazatok mandátumra váltása összetettebb számítást igényel, aminek során az egyéni mandátumok elnyerése után fennmaradó 93 képviselői hely kerül kiosztásra az arányosság elvén.
Az a jelölt, aki egyéni választókerületben is indult és listán is szerepelt, egyéni győzelme esetén kiesik a listáról.

Mik azok a töredékszavazatok, és mire jó a lista egyáltalán?

A töredékszavazatok az egyéni jelöltekre leadott szavazatokból származnak.
A töredékszavazatok egyrészt azok a szavazatok, amiket a választók olyan jelöltekre adtak le, akik végül nem nyertek mandátumot egyéni választókerületben, másrészt az új választási törvény már töredékszavazatnak számítja azt a szavazatmennyiséget is, amire a győztes jelöltnek nem volt szüksége a győzelemhez (tehát a győzelmet jelentő eggyel több szavazat feletti részt).
A töredékszavazatok a pártlistás szavazatokhoz adódnak, ezzel tulajdonképpen átalakulnak listára adott szavazattá.
Egy egyéni jelöltre leadott töredékszavazatokat annak a pártnak a listás szavazataihoz kell hozzáadni, amelynek képviseletében az adott jelölt indult, azaz az egyéni jelöltekre leadott töredékszavazatok megtámogatják az adott jelölt pártjának listáját is. A független jelöltre leadott töredékszavazatok elvesznek.
Mivel a győztes, mandátumot szerzett jelölt töredékszavazatait hozzáadják a pártjának listájához, e lépéssel a listás mandátumok kiosztása során az eljárás azt a pártot erősíti tovább, ami már amúgy is nyert egy mandátumot; illetve megfordítva: a töredékszavazatok jelenlegi rendszere a győztesek töredékszavazatainak beszámításával többé nem a kompenzációs szerepét tölti be, amire eredetileg kitalálták. Az eredeti célja a listás szavazásnak ugyanis az, hogy az egyéni választókerületben a nem győztes jelöltekre szavazók választása se vesszen el, ők is megfelelő súllyal számítsanak a parlamenti képviseletben – ezeknek a szavazóknak az érdekeit védje, a képviseletüket érvényesítse, kompenzálja őket a vesztes szavazataik listába való beszámításával, azaz röviden: biztosítsa a képviseleti arányosságot. Korábban a pártlistákat ezért kompenzációs listáknak is hívták – ez adná a korrekt(ebb) alapját a népképviseleti működésnek, ha nem fordították volna ki ilyen módon.

A D’Hondt-módszer – karikázás egy táblázatban: nagyoknak kedvez a kicsikkel szemben

A D’Hondt-módszer megvalósítja a szavazatok arányához lehető legközelebb eső, egész számú ülőhelyek arányos elosztását, ugyanakkor a több szavazatot elnyert pártokat részesíti előnyben a kevesebb szavazatot kapott, kisebb, széttagoltabb pártokkal szemben, ráadásul annál inkább, minél nagyobb a szavazataránybeli különbség.
A D’Hondt-módszer szerint a mandátumok kiosztásának többféle eljárása lehetséges, a törvény ezek közül táblázat felírásának alkalmazását határozza meg.
A táblázat országos listánként egy számoszlopból áll, ahány lista, annyi számoszlop. Az egyes számoszlopokat úgy kell képezni, hogy az első sorban szerepeljen az adott lista összes szavazata, a második sorban az összes szavazatának fele, a harmadik sorban az összes szavazatának harmada, majd negyede, és így tovább.
Az így elkészített táblázatban meg kell keresni az előforduló legnagyobb számot (megjelöljük, bekarikázzuk). Amelyik lista oszlopában fordul elő a legnagyobb szám, az a lista kap egy mandátumot. Ezután megkeressük a következő, második legnagyobb számot (ezt is bekarikázzuk), és amelyik lista tartalmazza ezt, az kap egy mandátumot. Azután a harmadik legnagyobb számot keressük (és bekarikázzuk), és így tovább addig, amíg az összes mandátum kiosztásra nem kerül. (Csak leírva bonyolult a folyamat, végeredményben látványosan egyszerű: ahányat karikáztunk egy oszlopban, annyi mandátumot nyert el az adott lista.)

Az 5 százelékos küszöb – kívül tartani a kicsiket

Alapvetően a bejutási küszöb mint szándékosan alkalmazott torzító tényező meghatározása mellett léteznek érvek, kormányzási stabilitás biztosítása, például. Az 5 százalékos küszöb alkalmazása a többi, számos, a D’Hondt-módszert alkalmazó országban meghatározott küszöbhöz képest magasnak tűnik (5 százaléknál magasabb küszöböt például Törökországban és Oroszországban lehet találni), de a magyarországi helyzetben alkalmazva, önmagában véve kifejezetten magas, így jelentősen torzítja a magyar választások eredményét.
A magyarországi helyzet sajátossága maga a mandátumok alacsony száma: a módszerrel mindössze 93 országgyűlési képviselői hely kerül kiosztásra (mármint a 2011-es választási törvény hatálybalépése óta). Az 5 százalékhoz közeli támogatottság itt 4 mandátum megszerzését jelentené a parlamentben, ha nem lenne a bejutási küszöb.
Ezek a küszöb miatt meg nem szerzett székek viszont kiosztásra kerülnek a küszöbön átjutott pártok részére. Így végeredményben a bejutási küszöböt el nem érő listákra adott szavazatok nem elvesznek, hanem más listák nyerik el azokat – olyanok, akikre ezek a szavazók nem szavaztak. (Szigorúan csak a példa kedvéért: 2018-ban a Momentumra adott szavazatok leginkább a Fidesz-KDNP-t támogatták.)
A D’Hondt-módszer korábban említett sajátságos torzítása miatt minél több olyan listára leadott szavazat van, amely végül nem éri el a küszöböt, annál jobban kedvez a bejutott legerősebbeknek. Tehát minél magasabb a küszöb, és minél több a kis párt, illetve az azokra leadott szavazat, annál jobb lesz a helyzete a nagy pártnak.
A magyar parlamentben a 93 mandátum felosztásánál a természetes küszöb – tehát az a szavazati arány, ami az első mandátum megszerzéséhez kellene – 1,08 százalékos támogatottság lenne. Ehhez képest az 5 sok.
Belátható, hogy a pártszövetségek esetén alkalmazandó 10 vagy 15 százalékos küszöb ugyanezekből kifolyólag nem csupán még súlyosabb torzításokhoz vezet, hanem eleve esélytelenné is teszi, hogy a legkisebb pártok sikeresen alkossanak olyan szövetségeket, amik pedig már esetleg jelentős tömeget képviselhetnének együtt – kizárva ezzel a parlamentből a vélemények és érdekek sokszínűségét.

Ezzel a feltétellel és a következményeivel főleg az új és a kisebb pártoknak szinte lehetetlen belépniük a politika színterére, ezáltal pedig általános érvénnyel gyengül és sérül a különböző pártok közötti politikai verseny, hiszen az erősebbek élveznek védettséget a gyengébbekkel szemben. Ennek a választók látják kárát, ténylegesen kevesebb reális alternatíva közül lehet választani.

Így juthat el a választó ahhoz az érzéshez, hogy – ha nem a meglévő 3-4 nagyobb pártot preferálja – valójában nincs kit választania.

Nem véletlen, hogy mindez így van a hatályos magyar választási törvényben, hiszen azt az éppen kormányon lévő, az éppen legnagyobb párt (pártszövetség) írta, és senkifia véleményét nem kérte ki róla. Gyakorlatilag mindhárom itt tárgyalt elem (a győztesek töredékszavazatai, a D’Hondt-módszer és a bejutási küszöb), és ezek alkalmazásának kombinációja a Fidesz-KDNP-nek kedvezett 2014-ben, ahogy aztán 2018-ban is.

Mindez a gyakorlatban: a 2014-es országgyűlési választások eredménye 

A 2014-es választás, utólag visszatekintve rá, történelmi jelentőségűvé lett. Az eredmények ismét bebizonyították, hogy egy már hatalmon lévő erő a szabályok önkényes megváltoztatásával magánál tudja tartani, be tudja betonozni, sőt, növelni tudja hatalmát.
Nem mintha erre először került volna sor a magyar történelemben, de amikor ez megesett, jó eséllyel diktatórikus rendszer lett belőle előbb-utóbb. Külön érdekes, hogy az a párt hajtotta ezt most végre, amely nem is sokkal korábban még a demokratikus értékekért harcolt.
A 2014-es választásokra készülve a Fidesz-KDNP-nek így már választási program összeállításával sem kellett fárasztania magát, egyszerűen a Folytatjuk!-felkiáltással kampányoltak. A szövetség az országgyűlési képviselők választásán ezzel is a listás szavazatok 45 százalékát, 2.264.780 szavazatot, a 106 egyéni választókerületből pedig 96-ot megnyert. Fényes győzelemnek látszik, de e számok mögé nézve, az egyes szavazatokat számlálva azért láthatóvá válik a valós támogatottság, és ezzel együtt a törvény jótékony hatása.

A Fidesz-KDNP-féle választási törvény matematikája: 44 = 66

2014-ben a szavazatszámlálási eredmények alapján az egyéni választókerületekben az érvényesen leadott szavazatok 43,83 százalékát kapta Fidesz-KDNP-jelölt, a listás szavazatoknak pedig a 45,04 százalékát szerezte meg a pártszövetség, átlagszámítással, kis kerekítéssel ez 44 százalék. Ez a 44 százalékos támogatottság jelentette végeredményben a parlamenti kétharmados, pontosan 66,8 százalékos többséget: 133-at a 199 mandátumból az Országgyűlésben.
Szabályos? Igen, hiszen a választás ezen eredményét az Országgyűlés által elfogadott, 2011. évi CCIII. az országgyűlési képviselők választásáról szóló hatályos törvény alapján állapították meg. A választások során is minden rendben, jogszerűen zajlott, többször is hallhattuk, hogy az új választási rendszer jól vizsgázott.
Igazságos? Nem, mert maga a törvény nem az, megalkotóinak az igazságosság nem szempont, a benne meghatározott számítási módszer azt eredményezte, hogy a kevesebb, mint a szavazók fele által megválasztott párt lett felruházva a kétharmados többség erejével. Ez esetben azonban az igazságtalanság nem csak egy szubjektív érzet, hanem konkrétan kiszámolható, hogy a többiekhez képest mennyivel jutott könnyebben az ülőhelyeihez a legnagyobb párt.

Hány szavazat kellett egy mandátum megszerzéséhez? – Kinek a szavazata ért többet az egyenlők közül?

A tekintetben, hogy egy mandátum megszerzéséhez hány szavazatot kellett kapnia egy adott pártnak, illetve pártszövetségnek, óriási, több mint háromszoros a különbség a legnagyobb és a legkisebb parlamentbe jutó között, de még az első és a második között is kétszeres. Ennyire torzít, ennyire segítette a Fidesz-KDNP-t a saját maga által alkotott választási rendszer.

A valós és kifejezett támogatottság meg sem közelítette a kétharmadot, de még a felet sem

Sőt, igazából az egyharmadot sem, ha a választásra jogosultak számához viszonyítunk.
Ahogy azt fentebb részleteztük, a mandátumok kiosztása során a számítási metódus egyrészt figyelembe veszi a vesztes egyéni jelöltekre leadott töredékszavazatokat, de emellett a győztesre leadott töredékszavazatokkal is kalkulál – így az egyéni mandátumot már megszerzett jelölt pártjának a listáját tovább erősíti, hiszen növeli a listából szerezhető mandátum esélyét –, másrészt a listás szavazatokból az úgynevezett D'Hondt-módszerrel osztja ki a mandátumokat. E módszer önmagában is enyhén kedvez a nagyobb pártoknak a kisebbekkel szemben, de a győzteskompenzációval kombinálva súlyos torzítást eredményezett.
Emlékeztetőül: a győztes töredékszavazatainak beszámítását a Fidesz-KDNP vezette be a 2011. évi CCIII. törvénnyel. Könnyen kiszámítható, hogy a győzteskompenzáció e rendszere nélkül a Fidesz-KDNP hattal kevesebb mandátumot nyert volna el, nem lett volna meg a 2014-es választások után a kétharmados többsége.

2014-ben a választásra jogosultaknak kevesebb, mint a kétharmada, mindössze 61,73 százeléka ment el szavazni. Abszolút számokban ez így néz ki:

Több mint 3 millió ember nem ment el szavazni.
Ha mind a 8 millió, választójoggal rendelkező állampolgárra számítjuk a Fidesz-KDNP-re leadott szavazatok számát, akkor azt látjuk, hogy körülbelül 27 százalékos volt a kormányzó pártszövetség biztos és kifejezett támogatottsága.
Ez a támogatottsági arány így néz ki, ha 10 embert hívunk segítségül a szemléltetéshez:

Tízből hét nem a Fidesz-KDNP támogatója.

A demokrácia egyszerűen nem így működik. Bár a Fidesz-KDNP az Országgyűlésben többségben van, a parlamenten kívül a Fidesz-KDNP-t támogatók, a velük egyetértők nincsenek többségben, jól tudjuk, hogy a leadott – méghozzá az érvényesen leadott – szavazatok számítanak csak. Mondjuk máshogy: a demokrácia így nem működik jól, mert eltorzul, sérül a képviselet arányossága. Éppen erre játszik rá a jelenlegi választási törvény, és ugyanezért mondhatjuk, hogy nem állít igazat a kormány akkor, amikor a kétharmados, illetve az abszolút többséges támogatottságára, és ezzel egyúttal az egész nemzet érdekeire hivatkozva meghozza és kommunikálja a döntéseit.
Természetesen a választásoktól való távolmaradás is egy legitim vélemény, azonban jó tudni, hogy a választás nem pusztán lehetőség, hanem felelősség is, és a szavazásban nem részt venni is egy választás. Ha valaki nem választ, az erről a vélemény- és akaratnyilvánító eszközről nem csak a maga számára mond le. Nem csupán megfelel neki, ha mások döntenek helyette és fölötte, hanem egyúttal a felelősséget is el kívánja hárítani magáról, miközben gyengíti az egész társadalom, az egész nemzet hatalomgyakorlási képességét, és végeredményben támogatja egy olyan kormányzó rendszer épülését, ami a néphatalommal ellentétes elvekre épül.
A helyzet kialakulásában, t.i. hogy ilyen sokan döntöttek mégis a távolmaradás mellett 2014-ben, szerepe volt annak is, hogy az ellenzéki pártok nem kínáltak reális, vállalható, kívánatos alternatívát, ami mellé szívesen tette volna a voksát az, aki nem a Fidesz-KDNP-t támogatta, illetve a megfelelő nyilvánosság hiányában a választók nem is lehettek tisztában az alternatívákkal. Ez az információhiányos állapot a mai napig sem javult érdemben, így nem véletlen, hogy a felmérésekben rendre a bizonytalanok voltak a legtöbben, egészen a 2018-as választásokig. 
A demokrácia akkor működik jól, akkor van esélye jól működni, ha minél többen adják le érvényesen a szavazatukat, azért is, mert ez a legfontosabb eszköze a nép hatalomgyakorlásának.
A jó működéshez azonban az még alapvetőbb volna, hogy a választási rendszer egyenlő esélyeket adjon a választásokon induló pártoknak, ne torzítson a szavazati arányokon, hogy a lehető legtöbb féle nézet, vélemény, érdek jelenhessen meg a parlamentben.

Mi történik most?

Semmi, semmi az égvilágon. Az apropója ennek a bejegyzésnek, hogy nincs apropó. A 2018-as választási kampányban, illetve kicsivel előtte a Közös Ország Mozgalom még összehozta az ellenzéki vezetőket, akik akkor nagyon egyetértettek abban, hogy a választási törvény nem felel meg a demokratikus normáknak, megváltoztatása, arányossá tétele a legalapvetőbb érdeke az országnak. Az ellenzéki pártok mégsem hallatják magukat ez ügyben, mintha ez azóta már rendben volna. Eltelt fél év az idei választások óta, és majd el fog telni a következő év is, meg az azutáni is. Majd 2021 decemberében megint felismerik, hogy a választási törvény a Fidesz-KDNP-nek kedvez, elkezdenek megint diktátort kiáltani, összefogás-játszmákba bonyolódnak, ami ismét olyan sikeres lesz akkor, mint most volt. Satöbbi.

Hogyan nem lesz ebből így 2022-ben Fidesz-KDNP-kétharmad?

Ilyen ellenzéki aktivitás mellett akkor nem lesz 2022-ben ismét Fidesz-KDNP-kétharmad, ha Viktor még előtte a bírókat száműzi, feloszlatja az egyébként már eljelentéktelenített parlamentet, kikiáltja a monarchiát, aztán jól megkoronáztatja magát, isten kegyelméből.

Persze nem kell ennyire teátrálisan elképzelni a dolgot, rögtön elnézést is kérek az olvasótól e túlzásért. Nincs erre szüksége, és érdekében is áll fenntartani a látszatdemokráciát. Lényegében már most is egy személyben ő uralkodik: ő a kormányfő, és ő a kormányzó párt elnöke, melyben minden képviselő úgy táncol, ahogy ő fütyül, a kormányzó pártnak pedig abszolút hatalma van az Országgyűlésben. A többiek még kérdezni sem tudnak, nem hogy ügyekbe beleszólni; ha mégis kérdeznek, akkor a válasz az, hogy boldog karácsonyt. Látható, az Országgyűlés mint a kormány feletti ellenőrző szerv már most sem létezik, az egyetlen feladata meghozni a törvényeket, amiket viszont Viktor diktál. Az ügyészségnek már régóta nincs számottevő ellenőrző és számonkérő tevékenysége. Viktor hamarosan bedarálja a bíróságokat is, tehát az igazságszolgáltatás is a zsebében. Alkotmányt akkor és úgy módosít, amikor és ahogyan akar, az Alkotmánybíróság többnyire csak díszlet, a köztársasági elnök pedig gyakorlatilag titkár lett. A civil ellenőrzés gyakorlatilag állam- és nemzetellenesnek lett bélyegezve. Fékek és ellensúlyok kiiktatva. Nincsenek következmények Viktor számára, senki felé nem kell elszámolnia. De facto ő már király.

És ez a király egy olyan király, aki a nincsteleneket börtönbe viteti.

„A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.”

Széchenyi: Stadium, 1832.

„Jaj, Viktor, hát miért nem mondtad el? Na, hát nem haragszunk mi rád, ugyan, csacsi.
Tudsz róla, hogy a kis vejed belekeveredett valami ügybe. Tudod, mert az OLAF szólt neked, hogy helló, van itt egy kis gond, és illene a nemzeti ügyészségnek intéznie valami nyomozást meg felelősségre vonást, mert úgy fest, ezek a közbeszerzések mégiscsak szervezett csalással kerültek a vejecskéd cégéhez, és az EU-nak vissza kéne kérnie azt a támogatást, amit adott. És tudod, hogy ez történt, de nem mertél szólni nekünk, mert féltél, hogy esetleg megharagszunk, pedig erről szó sincs. Nem tudtunk róla, mert nem csak te, hanem az egész kormányod sem mondott erről egy árva szót sem, aztán a minap egyszer csak látjuk ám, hogy egy nyugati újság megírja. Erre elkezdtek hebegni-habogni, hogy politikai támadás, meg hogy beavatkoznak, meg a Simicska… Ugyan, csak annyi kéne, hogy igen, a vejünk meg a kis barátai egy kicsit elszámították a dolgot. És hát akkor azért még Lajos is kis barát volt, meg István is hamar kis barátja lett mindenkinek, Jani meg annyira zavarba jön, ez a tehetséges úriember, de annyira, hogy egy egyszerű eldöntendő kérdésre képtelen egy higgadt igennel vagy nemmel felelni, hogy nem foglalkozott ő akkor azzal polgármezsterként, hogy ki kivel jár, mit képzel a kérdező, hát miért érdekelte volna őt, hogy István nemsokára mindannyiunk veje lesz. Hát persze, hogy nem foglalkozott vele, nyilván tudta, de hát mit számít az, csak véletlen, mi elhisszük, ha te mondod, Viktor. Tudjuk is, hogy a saját lábukon állnak, nem kell őket félteni.
De hiszen nem gond ez, mondom, ez az egész egyáltalán nem gond. Tizenhárom milliárd forint büntetés az országnak meg sem kottyan, többet is kifizettünk már, sőt, ki fogunk fizetni többet is, nem érdekes ez. Mi megyünk, áprilisban rátok szavazunk újra, hadd folytassátok, remélem, tényleg kétharmaddal legalább, hogy soha ne is legyen gond se tizenhárom milliárd, se százhárom milliárd, se akárhány milliárd büntetés kifizetése. Rögvest összedobjuk a pénzt, ne rágódjatok ezen ennyit, felejtsük el, meg sem történt. Hiszen mi mind ezért vagyunk. Hogy a saját lábukon állhassanak.
Mi ott leszünk, szavazunk, fizetünk, ti pedig csak folytassátok, gazdagodjatok.
Nem számít, Viktor, semmi nem számít, ne is kérj bocsánatot, nem tesz semmit, megmagyarázni sem kell, értjük, tényleg szóra sem érdemes. Csináljátok csak, ehhez értetek.”

Mondanám mindezt én most, 2018 elején, ha valami közeli – de persze nem elég közeli – cimborája lennék. De nem vagyok még távoli sem, ezért nem ezt mondom, hanem azt, hogy:

Én nem vagyok hajlandó elhinni,

hogy ez a szemétrevaló kormány, ami ilyen szinten élősködik az egész országon, nem váltható le. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ez a nép ezt érdemli – ezt, hogy néhány kiválasztott szénné gazdagodjon a korrupt kormány segítségével, míg embermilliókat simán az út szélén hagynak vagy oda löknek, és amikor lebuknak az aljasságaikkal, még a büntetést is fizessük. Ezt nem érdemli meg egy nép sem. Le kell váltani ezeket a szarjankókat áprilisban.

Ha a fidesz-kdnp-szavazók tényleg ennyire nem képesek belátni, hogy az általuk támogatott párt emberei mennyire károsítják folyamatosan az országot, hogyan verik szét hagyományos értékeinket (például én még abban nőttem fel, hogy vendégszerető nép a magyar, ma már viszont gyakorlatilag xenofób, ezt az értéket a hírével együtt pár év alatt sikeresen eltüntette a kormány kampánya), és nem képesek másvalakit, ennél érdemesebbet választani, akkor az ellenzéki szavazóknak bizony mind el kell menni szavazni április 8-án. Mivel a választás érvényessége nincs alsó részvételi határhoz kötve, a távolmaradás a fideszt erősíti. El kell feledni a bizonytalanságot („nincs kire”), nem kibúvókat keresni („más sem jobb”), nem a pártokra várni („nem fogtak össze”), hanem letenni a voksot arra az egyéni jelöltre, akinek a lehető legnagyobb az esélye a fidesz-kdnp jelöltjével szemben. Még ha úgy gondoljuk is, hogy a fidesz-kdnp többségét nem lehet perpillanat megakadályozni, és kormányváltás nem lehetséges, akkor is van értelme ennek, hiszen minél kisebb előnyt kapnak, annál valószínűbb egy normális, felelősségteljes kormányzás.

Jelenleg senki nem képes valódi ellenőrzést gyakorolni a kormány felett, sem a parlamenti képviselők, sem a nyilvánosság, és ez azt eredményezi, hogy a kormány azt tesz velünk, és azt mond nekünk, amit akar: ezt mutatja meg ez a fenti történet, azt, ahogy ez az egész rendszer működik. És ez csak egy eset.

Rajtunk múlik, hogy megérdemeljük-e mindezt, rajtunk, minden szavazásra jogosult állampolgáron.

Nem mellesleg a tét nem csak annyi, hogy a nemzet veje gazdagodik-e tovább vagy sem. Még ha a korrupcióra legyintesz is (habár nagyon nem kéne), a stop soros törvénycsomag-agyrém megszavazását belengették a választások utánra, ami, ha a fidesz segedelmével törvény lesz, akkor az azt fogja eredményezni, hogy a kormány felett annyi ellenőrzés sem lesz, mint most, mert egyszerűen ellehetetlenít (kicsinál) mindenkit, aki kritizál. Semmi nem fogja megakadályozni a kormányt semmiben. A határ a csillagos ég.

Ez csak egy ok, hogy miért szavazz, Pintér Bence gyűjtésében másik ötven segít emlékezni itt:
https://medium.com/@bencepinter/%C3%B6tven-cikk-ami-ut%C3%A1n-nem-fogsz-a-fideszre-szavazni-6c09619a0d6c

A legesélyesebb jelöltre való szavazásról bővebben itt:
http://viszlatketharmad.blog.hu/

A közvéleménykutatásokról, amik a legesélyesebb jelölt megtalálását segíthetik, itt:
https://kozosorszagmozgalom.hu/

Ez csak úgy eszembe jutott – egészen véletlenül idevág, innen vettem az idézetet is a bejegyzés elejére, köszönöm:
http://www.urbanlegends.hu/2007/03/minden-nemzetnek-olyan-kormanya-van-aminot-erdemel/

Az Elios korrupciós sztorija a 444 kis filmhíradójában (5:34-nél a kedvenc jelenetem):
https://www.youtube.com/watch?v=Cl82-FmDZzI

És nem csak a vő ügye van – egyáltalán nem különleges ő:
https://merce.hu/2018/02/14/bagatell-ugyek-nem-csak-tiborczot-vizsgalja-az-olaf/

Jaj, hagyjuk már azt, hogy itt csak pár ezer ember hőzöng, és hogy nyugodjanak le, menjenek inkább csak szépen haza. Tévedés, hogy ez kevés lenne, ne kicsinyeld le, ne legyints rá.
Mondok egy idevágó, és nem is elrugaszkodott példát: ha kimegy háromezer ember a hétvégi Fradi-meccsre szurkolni, az nem azt jelenti, hogy háromezer Fradi-drukker van, és ha kimegy tízezer ember az ország összes bajnoki meccsére minden héten, az nem azt jelenti, hogy tízezer ember szereti a focit ebben az országban, hanem azt, hogy ők annyira szeretik, hogy minden héten elmennek megnézni a meccset, ők nem várnak négy évet egy Eb-re. Tudjuk viszont, mert láttuk, hogy így van: amikor a válogatottunknak szurkolhattunk közösen, a meccsre kijáró tízezer drukkernél sokkal-sokkal többen szerették a focit.
Ne gondold, hogy ha kimegy ötvenezer ember az utcára tüntetni, az azt jelenti, hogy ötvenezer elégedetlen ember van. Nem, sokkal több. Ha vannak, akik már az utcára is kiviszik a politikai nemtetszésüket, akkor biztosra veheted, hogy az csak a jéghegy csúcsa, csak arról van szó, hogy jelenleg épp ők az az ötvenezer, akik annyira nem szeretik a kormányt, hogy akár hetente is kimennek ezt elmondani, és inkább nem várják meg négyévente a választásokat. Ötvenezer ebben a viszonylatban egy iszonyú nagy szám - egy kormány se legyen nyugodt, ha ennyien mennek ellene nyíltan.

Jusson eszedbe az is, hogy becsapós ám azt gondolni, hogy ezek a tüntetgetők a kisebbség, míg a többség a Fidesszel szimpatizál, már csak azért is, mert ott a 40 százaléknyi bizonytalan választópolgár. Bizonytalan, mert akkora gyalázatnak gondolja az egész magyar közéletet, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni vele; vagy pedig azért nem tud mit csinálni, mert olyan mindennapi nehézségekkel kell megküzdenie, amik mellett képtelenség még közügyekkel is érdemben foglalkoznia (lásd pl: mélyszegénység). Vegyes a kép, de ők azok, akiknek a rendes, négyévenkénti választásokkor esélyük sincs az érdemi politikai képviseletre. Na, ők vannak a legtöbben.

És hagyjuk el azt is, hogy ezeket a tüntetőket félrevezette a háttérhatalom, meg Soros, meg különben is, liberálisok meg balosok, és csak felforgatók. Nem, sajnos az a helyzet, hogy a kormánnyal szembeni elégedetlenségre van bőven ok pártpreferenciától függetlenül is: ha Fidesz-párti vagy, egyáltalán nem jelenti, hogy ne lehetnél elégedetlen, de nem kell ehhez elvetemült liberálisnak, sem senki bérencének sem lenni. Oké, a tüntetők odaröptetése jó poén volt, azon tudtam még nevetni is. Ellenben azt nem tudom, miféle nemzeti érzelem az, ami legalább 40 százaléknyi magyar választópolgárt semmibe vesz, vagy adott esetben még le is néz, úgyhogy inkább ezt is hagyjuk már.

Hagyjuk már, hogy a legutóbbi népszavazáson 3 millióan szavaztak a Fideszre (tudjátok, ez volt az, aminek a gyűlöletkampányára a kormány többet költött, mint az angolok a brexit miatti kampányukra). Nem, akkor nem szavaztak a Fideszre, és nem egy valódi, ügydöntő kérdésre válaszoltak (v.ö. valódi problémák az egészségügyben, oktatáspolitikában, rendszerszintű korrupcióval kapcsolatban). És hárommillió az egyébként sem többség.
Jusson eszetekbe, hogy Budapesten pár hét alatt összejött 260 ezer budapesti egyetértő aláírása, hogy legyen népszavazás egy normális, valódi ügydöntő kérdésben. Bár sosem tudjuk meg, mi lett volna az eredménye, nem véletlenül futamodott meg a Fidesz, abban biztosak lehetünk (v.ö. népszavazási kezdeményezés a vasárnapi boltzárral kapcsolatban).

Hagyjuk már, hogy a többség a Fideszre szavazott 2014-ben. Nem, a többség nem a Fideszre szavazott, mégis kétharmados többségük nekik lett a parlamentben. A választási törvény remekül vizsgázott, hozta azt, amire kitalálták, csak épp a választók nem így szavaztak, nem ezt a felállást választották.

Hagyjuk már, hogy pazaroljuk az időnket a hazug megnyilvánulásokkal, rágalmakkal szembeni védekezésre. Hagyjuk már, hogy még a civil szervezetek - jogvédők, betegeket ellátók, nincsteleneket étkeztetők, és a többiek - azok, akiknek magyarázkodniuk kell egy kormányzattal szemben: egy normális kormány kutyakötelességének érzi, hogy jogvédelmet, betegellátást, étkezést, magas színvonalú oktatást biztosítson minden állampolgára számára, és mindent megtesz azért, hogy az ezt segítő szervezetek munkáját támogassa és a lehető leghatékonyabbá tegye. Ez a mi kormányunk nem ezt teszi, ez egy nem normális kormány, egyformán szarik a jogra is, a betegekre is, a szegényekre is, a diákokra is, és még vegzálja is azokat, akik tesznek valamit helyette. Na ne már!

Szóval nem, ez nem kevés ember. Hagyjuk már, hogy még azokat becsmérlik a hazug híradásokban, akik hangot adnak a véleményüknek.

De hagyjuk már azt is, hogy minderre magyarázatot várunk tőlük. Felesleges, mert szemrebbenés nélkül hazudnak, amikor meg nem, akkor szimplán dilettánsok. Fémkupakok, az ég szerelmére.
Egyáltalán, hagyjuk már, hogy arra várunk, hogy belátók és kompromisszumkészek legyenek. Hisz vagy lenyomják a saját akaratukat mindenki torkán, vagy teljesen megfutamodnak, a kettő között nincs átmenet, és ezután sem lesz, eddig sem kerestek közös megoldásokat, ezután sem fognak.
Hagyjuk már, hogy arra számítunk, hogy majd a tüntetéssel kiharcoljuk a véleményünk és érdekeink figyelembevételét, elindul egy értékelhető párbeszéd, ha demokráciát követelünk. A korábbi tüntetéseket például vagy balhézásnak tekintették, vagy viccesnek találták.
El ne higgyük már, hogy az ígéretük bármit is ér, nincs már egy fikarcnyi hitelük sem.

Hagyjuk már, hogy azt hisszük, bármilyen lényegi változást el lehet érni a Fidesszel szemben a saját rendszerében. Ki kell lépnünk a kereteiből, nem szabad elfogadni még egyszer azokat a feltételeket, amiket a Fidesz egyedül szab meg: nem szabad elfogadni azt a választási rendszert, amit a Fidesz diktált. Ki kell mondani, hogy a Fidesz választási törvénye egy diktatúra rendszere – nem társadalmi konszenzuson alapul, egyedül találták ki, és a tiltakozások ellenére elfogadtatták a saját maguk által uralt Országgyűléssel. A demokrácia látszata csak azért maradt fenn, mert az ellenzéki pártok benne felejtették magukat ebben a színjátékban. Ki kell lépniük belőle, nincs más választásuk, ha nem teszik meg, akkor hamarosan nekünk nem lesz választásunk.

Hagyjuk már azt a képzetet, hogy ezzel, vagy a következő tüntetésekkel a kormánytól akarunk bármit is kérni vagy követelni. Ettől a kormánytól nincs mit kérnünk, ennek a kormánynak legfeljebb üzenhetünk, de ez nem azt jelenti, hogy hallgatnunk kell. A tüntetés, illetve bármilyen más véleményformálás és -nyilvánítás szükséges, kell.

Mondjuk meg nekik: lépjetek ki a Fidesz rendszeréből, ne segítsetek demokráciának álcázni a diktatúrát! Ne hagyjátok figyelmen kívül a saját érdekünket! Ha ti nem indultok a választáson, akkor mi nem szavazunk! A Fidesz egypártrendszere nem lenne legitim sem belföldön, sem külföldön. Ha ezt a helyzetet nem akarja megélni Viktor, akkor leül tárgyalni végre az ellenzékkel, és akkor majd az abból születő, konszenzusos, mindenki által elfogadott, társadalmi egyeztetésen és alapjogi normakontrollon átesett választási törvényt majd aláírhatja János. És majd akkor elkezdhetünk igazságos problémamegoldásokról beszélni.

Ne hagyjuk a lex-CEU-t. Ne hagyjuk megbélyegezni a civil szervezeteket. Ne hagyjuk magukra az érettségizni készülő diákokat. Ne hagyjuk megalázóan alacsony fizetésért dolgoztatni a nővéreket és az ápolókat. Ne hagyjuk a magyar romákat nem magyarként kezelni. Ne hagyjuk a háború elől menekülőket szögesdrót mögött senyvedni a mi országunkban. Ne hagyjuk a vallás, a szexuális identitás és irányultság szabad, egyéni választását nem alapjogként kezelni. Ne hagyjuk egyedül a tanárokat. Ne hagyjuk sorsukra a szegénységben élőket. Ne hagyjuk, hogy meglopjanak, zsaroljanak minket a saját politikusaink. De hogy mindezt tényleg megtehessük, ahhoz előbb el kell érnünk, hogy lehessen Magyarországon igazságos, arányos képviseletet eredményező országgyűlési választásokat tartani.

Ne hagyjuk magunkat!

A civil vagyok itt azt jelenti: nem vagyok hivatásos politikus, nem ez a foglalkozásom, nem választottak meg senki képviseletére, nem mérettettem meg magam semmilyen demokratikus választáson, és ennek megfelelően nem is gyakorlok közhatalmat, de ebből nem következik, hogy a politikával ne foglalkozhatnék. Sőt, a közügyekben részt venni, a történésekről véleményt formálni, ezt kifejezni ugyanúgy alapvető, velem született jogom, mint képességeimnek és lehetőségeimnek megfelelően akár aktívan is befolyásolni a közös ügyeink alakulását. Egyedül ehhez kevés lehetek, ezért alapvető jogom másokkal együttműködést kialakítani és közösséget vállalni, szervezeteket létrehozni annak érdekében, hogy a céljainkat együtt elérhessük, aminek előnyeiből aztán más is részesülhet. Így nem kell mindenkinek hivatásos politikussá válnia, de mindenki politizálhat, azaz beleszólhat a saját és közössége sorsának alakulásába. Itt mindenki egyenlő, mindenki civil. Itt minden választópolgár, aki nem válik választottá, az civil.

A hivatásos politikus - bár maga is választó - ebben a kontextusban nem civil. A képviselő az, aki konszenzussal, demokratikus választások útján felhatalmazást kap a közhatalom gyakorlására, arra, hogy jogszabályokat, törvényeket alkosson, hogy azok koordinálják a választók életét, sorsát, döntéseit. A politikus az, aki a választók által ráruházott erejével hozzásegítheti a választópolgárokat az elképzeléseik megvalósíthatóságához, a céljaik eléréséhez, képviselheti az ő érdekeiket a jogszabályalkotás folyamatában. Egy politikus azonban szintén kevés: ha minden közhatalommal egy személyt ruháznánk fel, semmi nem gátolná, hogy csak a saját érdekeit érvényesítse, és önkényuralmat alkalmazzon, azzal pedig rajta kívül senki nem járna jól, senkinek a céljai nem teljesülhetnének. A civilek – mindenki – közös érdeke, hogy ne ruházzanak fel egyetlen személyt minden hatalommal, ezért el kell különíteni a jogszabály alkotásának hatalmát a végrehajtástól is, az ellenőrzéstől is; és el kell különíteni a végrehajtást is az ellenőrző, igazságszolgáltató hatalomtól. A hatalmi egyensúly biztosítását, azaz azt, hogy ez a három ág megfelelően elkülönül-e egymástól, a civilek maguk ellenőrzik.

Ha akarjuk, mondhatjuk, hogy nincs diktatúra Magyarországon, de akkor ízlelgessük ezt: még nincs.
A folyamatok a diktatúra, autokrácia kialakításának irányába mutatnak, és az illiberális handabanda félmegoldásán át vezet oda az út. Az, hogy ma még lehet tüntetni a parlament előtt anélkül, hogy azonnal elvinnének az ávósok (egyébként a miniszterelnök háza előtt például már nem lehet); az, hogy lehet kritizálni a miniszter urakat nyomtatásban, vagy az, hogy lehet panasszal élni (és pert nyerni) az Emberi Jogok Európai Bíróságán, nem érv, mert ezek vajmi kevesek egy demokráciához, amikor ezek mellett azt látjuk, hogy civil szervezeteket támadnak, hatósági nyomozásokat indítanak ellenük (amik aztán nem bizonyítják az ellenük felhozott vádakat); azt látjuk, hogy olyanokat támad a kormány, akik az ő végrehajtó hatalmát akarják ellenőrizni, az átláthatóságukat, az integritásukat kérik számon és követelik, vagy az Országgyűlés jogalkotó tevékenységét kritizálják. Ez bizony mind azt mutatja, hogy a közhatalom birtokosa a civilek ellenőrző képessége ellen indított általános támadást, és ezzel ő maga az, aki szembefordult a saját nemzetével: ellenségnek tekinti a saját civil lakosságát. (Taps.) Az álcivilezésnek, vagy más hangoztatott oknak nincs sem értelme, sem jelentősége: a támadásoknak semmi köze se Soroshoz, se más külföldi forrásokhoz. A kérdés, ami mentén eldől, ellenség vagy-e, vagy sem, az az, hogy egyetértesz-e a kormánnyal, vagy kritizálod. Ha kritizálod, ellenség vagy, kész, az ürügyet majd megkreálják a kicsinálásodhoz. (Ováció.)

Ne áltassuk magunkat, ez nem most kezdődött a CEU-üggyel, hanem sokkal korábban, jóformán a Fidesz-KDNP 2010-es hatalomra kerülése óta zajlik folyamatosan, és egyre intenzívebben. A választási törvény 2011-ben (igen, már egy évvel a hatalomra kerülés után) történt megváltoztatása egy sarokpont volt: biztosítja, bebetonozza a Fidesz-KDNP hatalmát hosszú időre. Ez pedig egy, a diktatúra és a demokrácia közötti fontos választóvonal: a demokráciában a civil társadalom viszonylag könnyen le tudja váltani a közhatalmat birtokló személyeket, ha annak tevékenysége nem tetszik neki, míg a diktatúrában ezt nem tudja megtenni. A kettő közötti átmenet - a mai magyarországi állapot - csupán színi előadás. Ez a mai rendszer már nem alkalmas arra, hogy a civil lakosság érdekei érvényesüljenek, ez a mai rendszer a hatalomnak a lakossággal szembeni erősítését szolgálja. Ezt a rendszert – a választási törvényt – meg kell változtatni, ha nem akarjuk önként és dalolva (tapsolva és ovációval) megengedni a saját elnyomásunkat.

Orbán 2014-es tusnádfürdői beszéde óta tudjuk, hogy a célja a civil ellenőrző szerep kiiktatása, és ha ebben 2018-ban tovább támogatjuk, biztosan sikerülni is fog neki. Vajon milyen messze lehet attól, mennyi idő kell még ahhoz, hogy kialakuljon az erdogani Törökország, a putyini Oroszország, vagy a Kim Dzsongun-i Észak-Korea Magyarországon? 2019-re, 2020-ra meg tudják csinálni? Erdogannak például csak hét év kellett, hogy eljusson az alkotmánymódosításig, most áprilisban eldől, sikerült-e neki megszereznie a teljhatalmat. Mi megadjuk erre a lehetőséget a mi vezéreinknek?

Én is civil vagyok, és nagyon dühít, hogy a hatalom nem engedi, hogy a civilek ellenőrizzék őt, miközben magasról tesz a nagy többség érdekeire, véleményére, céljaira, a hatalmát kizárólag a hatalmának további növelésére, szélesítésére használja. Dühít, hogy ez a folyamat előbb-utóbb lényegében egy személyben összpontosítja a hatalmat, és pár év kihagyás után ismét diktatúra lesz Magyarországon; ráadásul alakítják mindezt álságos módon a nemzet érdekeire hivatkozva.

Hívhatod liberális picsogásnak, amit írtam, de akkor tudd: pont addig vagy te is szabad, amíg én is picsoghatok. Én is civil vagyok, és nekem fontos a szabadságunk.

A Freedom House az ő Freedom in the World című elemzésében három kategóriába sorolja az általa immár 40 éve vizsgált országokat a politikai berendezkedés szerint a demokrácia érvényesülésének, pontosabban a szabadság szintjének szempontjából: szabad, részben szabad, illetve nem szabad országok. Magyarország a szabad országok kategóriájában szerepel (ez az a pontja a bejegyzésnek, ahol még örülhetünk – illetve a bejegyzés megírásakor ez igaz; a későbbiekért nem állok jót), azonban az elmúlt tíz évben a szabad kategóriájú országok közül Magyarország pontszáma esett a legnagyobbat, 16 pontot, ebből 3-at csak tavaly. A legfrissebb, 2016-os adatok szerint 76 pontja van Magyarországnak (a skálán 100 a maximum), ezzel például kemény 5 ponttal előzzük a Seychelle-szigetek köztársaságát (Afrikától kicsit keletre, az Egyenlítő környékén), ami a részben szabad kategória legtöbb pontot elért országa, illetve 13 pont hátrányban vagyunk a 89 pontos Szlovákiához képest. Jó, nem releváns, mert kit érdekel, csupán a miheztartás végett.

Még ha ez a Freedom House is valami sorosbérenc, álcivil szervezet volna, egyszerű lenne megmagyarázni a Magyarország politikai helyzetére nézve nem túl fényes eredményeket, de nem ez a helyzet. Úgyhogy bátran nézzük csak meg, mi az, ami befolyásolja a listájukon elérhető pontszámokat, mégis mire mondják, hogy csökken, amikor mindannyian tudjuk, hogy Magyarország erősödik.

Az elemzés számszerű mutatói úgy épülnek fel, hogy a célzott, minden országra vonatkozóan azonosan feltett kérdésekre adott válaszokat pontozzák, a pontszámokból pedig megképzik a két mutatót – a politikai jogi és a civil szabadságjogi indikátort –, amik 1-től 7-ig terjedő számértéket vehetnek fel, az 1 jelenti a legnagyobb, a 7 a legkisebb fokát a szabadságnak.

E két mutató átlagát nevezték el szabadságindexnek, és ez határozza meg, hogy végső soron a szabad, részben szabad vagy a nem szabad kategóriába esik az adott ország.

Magyarország esetében ez így fest:

• politikai jogok mutatója: 3
• civil szabadságjogok mutatója: 2
• az átlag: 2,5 = szabad.

Pfú, épphogy! 3-tól már a részben szabad, 5,5-től pedig a nem szabad kategóriába esne, de azért ettől szerencsére messze vagyunk. (De vajon mennyire messze?)

Mit jelent a 3-as szám Magyarország politikai szabadsága szempontjából?

Az 1-es jelentené a legszabadabb politikai környezetet, ahol a választások fair módon zajlanak, a megválasztottak valóban gyakorolják a hatalmat, a politikai pártok között egészséges verseny van, a mindenkori ellenzék fontos szerepet játszik és valódi súlya van a döntések meghozatalában, valamint a kisebbségek megfelelő képviselettel és beleszólással rendelkeznek; mindettől tehát két lépcsőnyire vagyunk. A Freedom House definíciója szerint a 2-es egy kicsit gyengébb politikai szabadságot jelent az 1-esnél, méghozzá például a korrupció miatt, ami a pártok függőségét okozza, alkalmasságukat behatárolja, tehát a működésükön, a funkcionalitásukon esik csorba; továbbá esetleg amiatt, hogy a külföldnek vagy a hadseregnek befolyása lenne a belpolitikára.

A 3-as szám pedig azt jelentheti, hogy ugyanazok a problémák merülnek fel, mint a 2-es esetében, csak annál nagyobb mértékben (nagyobb korrupció, jelentősebb külső befolyás a politikai kérdésekbe); és adott esetben azt is jelentheti, hogy ugyan a politikai jogok egy része rendben van, egy másik része viszont teljesen elhanyagolt, semmibe vett. A 4-es és 5-ös szintén ugyanez lenne, de még nagyobb és még nagyobb mértékben. Csak a teljesség kedvéért: 6-osnál már egypárti rendszerről, katonai diktatúráról, autokráciáról beszélnénk, a 7-esnél pedig elnyomó zsarnokságról, polgárháborús állapotokról, vagy akár teljes anarchiáról.

Erre tehát 3-ast kaptunk. Vegyük észre, hogy – jaj – ez tényleg így van, kár lenne tagadni: a korrupció már rég kisütötte a szemünket, és már annyira belehülyültünk, hogy azt hisszük, ez így rendben van, fel sem tűnik, hogy tulajdonképpen már rég szétloptak minket. Megmagyarázzuk saját magunknak, hogy ez természetes része a dolgoknak, és bár érezzük, hogy valami talán mégsem stimmel, elhitetjük magunkkal, hogy nem lehet másképp, vagy hogy lehetne még rosszabb is (ez speciel igaz, lehetne rosszabb is, ott van a 4-es és az 5-ös osztályzat lehetősége is). És a szocik sem voltak jobbak, vagy még rosszabbak voltak, ez nézőpont kérdése (emlékezzünk csak a nyolc évvel ezelőtti nyolc évre). Hiszen most is van gatyánk, kaptunk tízezret is év végén, meghát háromezerrel kevesebb a rezsi, akkor mi kell még, minden oké. Elhisszük, hogy ez így jó. Pedig nem. Két lépcsőnyire van a jó (ott van a 2-es és az 1-es lehetősége is), ahol már nem az a tét, hogy nálam valamivel több marad-e, hanem hogy pár milliárddal több marad a közösben, mert nem lopják el onnan. Csak már nem látjuk azokat a lépcsőket.

Külső befolyás a politikai kérdésekben: legfeljebb a Soros. Ja, meg a Putyin. Ha ő azt mondja, hogy ad pénzt Paksra, akkor nem is kell mérlegelnünk, megvitatnunk, jó befektetés-e ez nekünk, a politika elhatározza egyedül, hogy megépítjük. Akik – a politikán kívül – megvizsgálták, arra jutottak, hogy nem jó, de azok is mind sorosbérencek, ne higgyünk nekik. Azért jó, mert most nem kerül szinte semmibe, eladósodhatunk a gyerekeink és az unokáink terhére dollárban vagy rubelben (devizahitel, szevasz!), és mire elkészül az atomerőmű, az egyik legdrágábban előállítható áramot kapjuk, amire majd azt mondjuk, hogy olcsó, hiszen rezsiharc van. Hiszen ez szuper! ...Nem, ez valójában egyáltalán nem szuper, hanem borzalmasan rossz lesz mindenkinek, aki Magyarországon lakik, vagy fog lakni az elkövetkező ötven évben. De nem kell külföldre se menni a külső befolyás felkutatásához: belföldi üzleti érdekek is simán alakítják a politikát, ha nem szinte csak azok irányítják. Kellett valakiknek a dohánybiznisz, nini, hát ehhez csak pár jogszabályt kellett hoznia a tisztelt háznak, és tessék, máris ott van az összes kormányközeli jóbarát kezében, szépen, testvériesen elosztoztak rajta, kinek a kisker, kinek a nagyker. A hulladékkezelés is kupis volt. Ki az egymással versenyző szolgáltatókkal és kereskedőkkel! Nem jók, hiszen lenyomták a saját áraikat a versenyükkel! Ide az állami vállalatot, majd mi rendbetesszük ezt! Majd mi bezsebeljük a profitot, amit a szelektív hulladékok nagykereskedelme hoz, ingyen átvesszük a szétválogatott hulladékot a lakosságtól, csak hozzák el nekünk a szolgáltatók, mi pedig eladjuk jó pénzért alapanyagnak. Hja, így, mondjuk, egy kicsit drágább lett elszállíttatni, de sebaj, menjenek csak csődbe a szállítók, a lényeg, hogy nekünk (mármint az állami vállalatnak) jó. És nem csupán szép, jó üzlet is az olimpia! Csináljuk! Ja, a népszavazásba viszont belebukhatunk. Akkor ne csináljuk... Soroljam még ezeket?

Felesleges, menjünk inkább tovább, illetve vissza a 3-asunkat indokló pontokhoz: politikai jogok egy része rendben. Igen, vannak választások. Meg népszavazások is, ráadásul civil kezdeményezésre is akár, és „nem nehéz népszavazást tartani, főleg azon országokhoz képest, ahol például nincs népszavazás” (Patyi András, a nemzeti választási bizottság elnöke mondta ezt, tehát így van). Ez jól látható, egy csomó népszavazás volt is az elmúlt időszakban (1989 óta 7 darab, ebből 2010 óta 1 darab, az, amit a kormány kezdeményezett, ami inkább volt hisztériakeltő, de semmiképp sem ügydöntő). De akkor melyik része nincs rendben nálunk? A választási törvény által okozott képviseleti torzítások, például, hiszen a törvény értelmében 44 százaléknyi támogatással 66 százalékos parlamenti többséget lehet szerezni, ez ha valamilyen, akkor igazán torz.

Az sincs rendben, hogy az ellenzéki pártok szerepe a parlamenti döntéshozatalban nulla, köszönhetően a házszabályok módosításának. Persze beszélhet a parlamentben az ellenzék is szabadon, amit csak akar, de esélye sincs ténylegesen beleszólni, befolyásolni, valódi vitát folytatni. Ha ellenzéki képviselők fel is tehetnek kérdést a kormánynak, nem kapnak érdemi választ. A pluralizmus, a politikai élet sokszínűsége nem létezik, mert még a kereteit is leépítették.

Akárhogy nézem, jár a 3-as, a definíciónak megfelel a valóság.

A civil szabadságjogokra ennél eggyel jobb osztályzatot, 2-est kaptunk

A legjobb osztályzat, az 1-es azt jelenti, hogy az egyén széles körű szabadságot élvez a véleményének kifejezésében, a gyülekezésben, a társulások létrehozásában, az oktatásban és a hitben. Az országban jól megalapozott, kiszámítható, általános érvényű, nem részrehajló jogrendszer működik – a meghatározás itt külön kiemeli a független bíróságokat –, amely biztosítja a szabad vállalkozási és munkavállalási jogot, és mindenkor törekszik a mindenki számára egyenlően elérhető esélyek megteremtésére, beleértve a nőket és a kisebbségi csoportok tagjait.

Ehhez képest a 2-es helyzetben a szabadság azáltal sérül, hogy a média függetlensége nem teljes, korlátozottak az érdekvédelmi szakszervezetek, szövetségek jogai, illetve a társadalomban tetten érhető nőket vagy kisebbségi csoportokat érintő diszkrimináció. A 3-as, 4-es, 5-ös osztályzatot kapott országokban mindezek a szabadságot korlátozó tényezők szintén jelen vannak, de nagyobb mértékben, szélesebb körben, durvábban. A 6-osban már erősen korlátozottak a véleménynyilvánításra és a társulásra vonatkozó szabadságjogok, gyakoriak a politikai bebörtönzések, ugyanakkor néhány jogot biztosíthatnak például engedélyhez kötött gazdasági tevékenység folytatására. A 7-es már alig, vagy épp semmilyen jogot sem biztosít a fentiekre, az őrizetbe vett személyeket semmilyen védelem nem illeti meg, és a hatalom a gazdaságot dominálja vagy épp teljes kontrollt gyakorol felette.

Tudjuk vitatni a kapott jegyünk jogosságát? A Magyarországon működő sajtó ugyan szabad a szó jogi értelmében: bárki alapíthat újságot, vehet tévét, ez szinte mindennapos is mostanában, köszönhetően a hollywoodi kormánybiztosunknak és a zseni gázszerelőnknek, csak valahogy a túlnyomó része mégsem független: a közmédiát a kormány közvetlenül uralja, ráadásul irgalmatlan mennyiségű pénzt pumpál is bele – ehhez kétség sem férhet. És itt bizony közpénzről van szó, az adónkból tartják fent, ezért hívják közmédiának, nem azért, mert a közös értékeket közvetíti – mielőtt még valaki félreértené. A kormánypárt és udvarának jelenléte a sajtópiacon azonban ezen jóval túlmutat: kereskedelmi csatornák, újságok vannak Fidesz-közeliek kezében garmadával. A nem Fidesz-közeli tulajdonosi háttérrel rendelkező sajtó tevékenysége azonban igenis korlátozott: ha egy újságíró rossz (értsd: kellemetlen) kérdést tesz fel, azt kitiltják a parlamentből, vagy akár sajtótájékoztatókról, ha pedig be lehet zárni egy ellenzéki szellemiségű újságot, akkor azt be is kell zárni, ehhez minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használni (a cél szentesíti, ugye); ha épp az szükséges ehhez, akkor megveszik a kiadót, és kész. Ezek tudatában ma Magyarországon a sajtó szabadságáról, és pusztán piaci folyamatokról beszélni meglehetősen álszent megnyilvánulás. Már önmagában ezért stimmel a 2-es, de nézzük tovább, mert a többi meghatározás is áll: a szakszervezetek működésükben korlátozottak, szinte lehetetlen sztrájkot legálisan lefolytatni, ezáltal semmi súlyuk az érdekérvényesítésben (munkaadók – munkavállalók: egy–null, kösz, új munka törvénykönyve); valamint látjuk, halljuk az irányadó, kormánypárti véleményeket arról, hogy szerintük mi a szerepük a nőknek a társadalomban (gyereket szülni és nevelni, konyhában főzni, nagyjából minden más a férfi ügye és kiváltsága), és azt is látjuk, hogy a kisebbségi csoportokhoz tartozókat – legyenek azok bármely etnikai, vallási, vagy szexuális kisebbségek –, adott esetben emberszámba is alig veszik. A kirekesztettség, a szegregáció, a hátrányos megkülönböztetés lépten-nyomon tetten érhető a társadalmunkban.

Tudjuk mi ezt jobban csinálni, mert jobbat érdemlünk

Nincs mit cáfolni a Freedom House elemzésének állításain, a kapott osztályzatunk helytálló, épp rápasszol az általunk megélt valóság a meghatározásokra, ha pedig megpróbálnánk szépítőleg megmagyarázni, akkor azzal csak magunkat vernénk át és áltatnánk. Összefoglalóan, kiemelve a legfőbb pontokat ezt írják annak indoklására, hogy Magyarországnak a politikai szabadságra kapott jegye miért romlott az előző évihez képest:

[...] a kormányzat gyakorlata megnyirbálta az ellenzéknek a formális döntéshozatalban való szabad és érdemi részvételi lehetőségét, továbbá fenntartja a magas szintű korrupció büntetlenségét.

E cikk írásakor a részletes, minden kérdésre kiterjedő elemzés még nem áll rendelkezésre. Én kíváncsian várom a megjelenését. Érdemes lesz ugyanis alaposan átforgatnunk, és megtennünk minden lehetségest annak érdekében, hogy javíthassunk a jegyeinken. Ez ugyanis nem a Freedom House, nem bármely más szervezet előnyére válna, bárki is pénzelje azt, hanem mi magunk, a mi társadalmunk profitálna belőle a leginkább, ha nyitottabbak, szabadabbak lennénk, ha jobban ki tudnánk fejezni magunkat, ha több lehetőségünk lenne, ha az esélyeink egyenlőek lennének, ha a csoportok közötti szolidaritást kialakítanánk, együttműködnénk, és nem engednénk, hogy a saját, általunk választott politikusaink egymás ellen fordítsanak minket.

Ezt a javulást azonban ne várjuk a politikától (vagy ne elsősorban tőlük várjuk), ők ebben pont nem érdekeltek. Egyelőre. Magunknak kell megpróbálnunk változtatni saját magunkon.

Azt ugyanis magunk tudjuk eldönteni, hogyan viselkedjünk. Hogy mit tartunk elfogadhatónak. Mi magunk tudjuk csökkenteni például a korrupciót (nem tesszük fel többé azt a kérdést, hogy számlával, vagy anélkül – ehhez persze szükséges lenne az is, hogy a kormányzat ne épp az utolsó bőrt akarja lehúzni rólunk, erről majd máskor bővebben, de nem tehetjük csak a kormányzatot felelőssé ezért a jelenségért); mi magunk tudjuk csökkenteni a szegregációt azzal, hogy legalább úgy bánunk másokkal, ahogy mi elvárnánk bárkitől, hogy velünk bánjanak. Mi magunk tudjuk a nemek közti különbségeket csökkenteni – és ez bizony elsősorban a férfiak felelőssége – azzal, hogy a nőket egyenrangúként kezeljük, és nem tűrjük el, ha megaláztatást tapasztalunk, akkor sem, ha nem velünk történik. És ha mindezt magunkkal szemben teljesítjük, megtesszük magunknak mindezt a szívességet, akkor azok a politikusaink, akik ezeknek a normáinknak nem felelnek meg, bukni fognak, mert nem fogjuk hagyni őket. Mi vagyunk a zsűri, nekik kell ugraniuk, tegyük magasabbra azt a lécet.

Az elemzés itt: https://freedomhouse.org/report/freedom-world/freedom-world-2017

A Fidesz-kormányt nem érdeklik az emberek. Tesznek rá, hogy ki vagy: akár a párt támogatója, akár nem, nincs hatalmad, csitt. Ez nem pártpreferencia kérdése: a civilek, az adófizetők, az állampolgárok ne szóljanak bele, még akkor sem, ha egyébként Fidesz-szavazók; bármilyen döntés kizárólag az ő döntésük lehet. Orbán Viktornak pláne, de egyébként a komplett pártnak is csak saját hatalmának a megőrzése a fontos, bármi áron, ha kell, a saját szavazóikat is semmibe veszik. Mindezt, amit itt most leírtam, épp gyönyörűen bizonyították saját maguk. Hogyan?

Az elsődleges cél, a hatalommegőrzés érdekében teljesen logikus lépés volt, hogy az olimpiai pályázat azonnali visszavonása mellett döntött a kormánypárt. Nincs más indokuk erre, ugyanakkor bármilyen más döntés a hatalmukat veszélyeztethette volna.

Mi vezetett ide?

1

Igen, az olimpia politikai ügy; nem, nem a Momentum, nem az ellenzék, nem a Fidesz, nem a kormány tette azzá, hanem mindig is az volt, illetve akként kellett volna kezelniük a politikai szereplőknek. Ez egy valóban nemzeti esemény, mindenkit érint, tehát közös ügyünk.

2

A Fidesz parlamenti, illetve a Fővárosi Közgyűlésben biztosított többsége garantálta a helyzetet, hogy ha a Fidesz úgy akarja, akkor lesz olimpia Budapesten. Nem tartották szükségesnek, hogy megkérdezzék az embereket, akarnak-e olimpiát. Eldöntötték, hogy ők akarnak, kész, átment minden testületen.

3

A döntést tettek követték: megalakították a Budapest 2024 Zrt-t, elkezdték a pénz költését (és itt most teljesen mindegy, hogy egy forintot, vagy tízmilliárd forintot, a lényeg, hogy elkezdték a pénz költését, belevágtak).

4

Sokan sokféleképpen próbálták jelezni, hogy ezt így nem tartják korrektnek; sokaknak sokféle aggályuk volt az olimpiarendezéssel kapcsolatban. A sokféle aggálynak mégis volt közös pontja: nem elsősorban az olimpia mint esemény jótékony hatásait, hanem a kormány megbízhatóságát kérdőjelezték meg, kifogásolták az állami beruházások átláthatatlanságát úgy általában véve, és azt, hogy sok más, egyébként nagyon is alapvető és fontos közügyet megelőzött az olimpia ügye a kormány értékrendjében. Látható, hogy az olimpiát ellenzők és a kormány politikáját helytelenítők csoportjai között bizony nagy volt az átfedés.

5

A Fidesz rendíthetetlen maradt, leperegtek a kritikák, az ellenvetéseket mindvégig úgy kezelték, hogy azok egyszerűen nonszenszek. Egyáltalán meg sem próbáltak érdemben reagálni az ellenérvekre: az, hogy az állami beruházások átláthatatlanok volnának, vagy az, hogy más szakpolitikai területeken óriási megoldatlan problémák vannak, szerintük egyszerűen nem igaz, akik ezeket a problémákat jelzik, csak balhéznak. Minden csak Soros és Gyurcsány hibája, még azután is, hogy hét (az már majdnem nyolc) éve ők kormányoznak, még mindig elmúltnyolcéveznek.

A kormány kommunikációjában szépen, folyamatában kialakult a megállapítás, az olimpia az nemzeti érdek, így az olimpiát ellenzők a nemzet érdekei ellen dolgoznak. Kialakult, hogy aki aggályokat fogalmaz meg az olimpia budapesti megrendezésével szemben, az csak külföli ügynök lehet, csak nemzetellenes lehet, majd szépen eljutottunk odáig is, hogy tulajdonképpen hazaárulók. Ehhez pedig külön gratulálok. Az olimpiát támogatók és a kormány politikáját támogatók csoportjai között szintén létrejött egy nagy átfedés.

6

A fenti két pont eredményeképp összemosódott a két dolog: az olimpia mint nemzeti esemény, illetve a kormányzat tevékenysége. Kialakult az a téves értelmezés, hogy vagy mindkettőt támogatod, vagy egyiket sem. Sikerült egy újabb töréspontot létrehozni a magyar társadalmon belül, teljesen értelmetlenül. A kormány erre szépen rájátszott: a folyamatosan támadó kommunikációjával ezt a szakadékot csak mélyítette.

7

Egyszer csak jött a Momentum: egy civil kezdeményezés, amely meg tudta ugrani azokat az elvárásokat, amik egy népszavazás kezdeményezéséhez kellenek. Kiharcolta, hogy legyen inkább népszavazás, döntsenek mégis inkább az emberek abban a kérdésben, amit korábban a Fidesz eldöntött, és egészen eddig a pillanatig foggal-körömmel védett is.

8

A Fidesz kormányostul-mindenestül egyik napról a másikra visszakozott, bejelentették az olimpiai pályázat visszavonását népszavazás kiírása nélkül, és most mindenkit hibáztat: az ellenzéket, aki kihátrált az olimpia mögül, a Momentumot, mert ők az álomgyilkosok. A korábbi kritikákra továbbra sincs válaszuk, miközben a Fidesz volt az, amely kikiáltotta az olimpiát nemzeti álomnak, majd a Fidesz volt az is, amelyik leállította a projektet. Vegyük észre, hogy önmagában az, amit a Momentum elért, nevezetesen, hogy döntsön a nép, még nem jelentette, hogy ki kell nyírni az olimpiarendezést. Ezt a Fidesz döntötte el így.

Hogy miért? Mert bármi más a hatalom elvesztéséhez vezetne, ez az egyetlen esélyük arra, hogy a hatalmat megtarthassák, még akkor is, ha most ezzel épp rövid úton a saját szavazóikat, vagy egyébként az olimpia támogatóit is pont jó magasról mind...

Lássuk, mik lehettek volna a következményei egy esetleges népszavazásnak

a

Érvénytelen lett volna, mehetett volna tovább minden úgy, ahogy eddig. Erre kicsi esély volt, a felmérések mind nagy részvételi arányt jósoltak már korábban is, habár ez igazolta volna a Fidesz hozzáállását, miszerint felesleges megkérdezni az embereket.

b

Érvényes lett volna, az olimpiát támogatók lettek volna többségben: bebizonyosodott volna, hogy az olimpia ügyének széles körű a társadalmi támogatottsága, az emberek többsége vállalná az áldozatokat és a kockázatokat annak érdekében, hogy egy közös, nemzeti ügy megvalósulhasson. Lett volna esélye ennek a kimenetelnek, de ehhez érdemben kellett volna tudni kampányolni, érvelni, a kritikákra reagálni, az átláthatóságot növelő, a korrupciót jelentősen csökkentő lépéseket bejelenteni és megtenni, és általában: törekedni arra, hogy demokratikus országhoz méltó működést alakítson ki a kormány. Ez jelentette volna azt például, hogy számonkérhetővé teszik magukat. Például azt, hogy rendbeteszik az oktatás ügyét, elkezdenek a tanárok kéréseivel érdemben foglalkozni. Vagy azt, hogy az egészségügyi rendszereinkben jól látható javulást tudjanak felmutatni. Vagy azt, hogy elkezdik tisztázni és rendbe tenni a nyugdíjrendszert hosszú távon. Sok mindent, amit egy pozitív, jóléti, a polgáraival törődő államtól egyébként elvárhatnánk. Mindenki jól járt volna egy ilyen kimenetellel, de rengeteg munkába került volna, a kormány részéről önmérsékletre lett volna szükség, és a saját hatalmuk korlátozásával járt volna.

c

Érvényes lett volna, az olimpiát ellenzők lettek volna többségben: megtudtuk volna, hogy az emberek többsége nem akarja ezeket a kockázatokat vállalni, még akkor sem, ha egyébként bomba üzlet lenne az olimpia. Ennek lett volna a legnagyobb esélye, a legfrissebb kutatások ezt jósolták. Nem meglepő. A fent felsorolt kritikákban megfogalmazott problémákat a kormány, mióta hatalmon van, soha nem tekintette fontosnak, miért pont most gondolná ezeket meg. Csak úgy tudtak volna az olimpia mellett hitelesen és meggyőzően kampányolni, ha érdemben reagálnak a fenti kritikákra, és végrehajtják a szükséges önkorlátozó intézkedéseket. Ezt nem szívesen tették volna, mert nem szívesen mondanának le a hatalmukról, és mindarról a pénzről, amit a korrupt rendszereiket tovább működtetve megszerezhetnének. Viszont, ha az olimpiát leszavazza a nép, arról üvöltött volna, hogy az emberek nem elsősorban az olimpiáról mondtak véleményt, hanem a kormány politikájáról általában. Óriási arcvesztés lett volna ez a Fidesznek, hosszú távon jelentős lett volna a politikai veszteség, a szavazók tömegesen fordulhattak volna el a Fidesztől, az ellenzék egy hatalmas ütőkártyát kapott volna a kezébe. Ezt egyébként épp magának köszönheti a Fidesz: ott kezdődött, hogy elkezdte még jobban összemosni az olimpia ügyét a kormány álmával, ahelyett, hogy törekedett volna egy korrekt kommunikációra.

Mondom, ne szólj bele

A népszavazás valószínű eredményeit figyelembe véve a Fidesz, ha meg akarja tartani a hatalmát, és úgy akarja folytatni a kormányzást, ahogy eddig, akkor csak egyet tehet: bármi áron megakadályozza azt, hogy népszavazásra sor kerüljön. Ha ez csak úgy megy, hogy visszavonják az olimpiai pályázatot, ezzel okafogyottá téve a népszavazási kezdeményezést, akkor visszavonják az olimpiai pályázatot, akkor is, ha ezzel pont a nemzeti ügyet gyilkolják meg. Bármit megtesznek, mert semmit nem jelent nekik a nemzet, az emberek, a polgárok, semmit. Bármit megtesznek, ha szükséges, csak ne kelljen lemondaniuk a pénzről.