Választottam

Én is civil vagyok

2017. április 08. 17:42 - tothgab

Mit jelent az, hogy civil?
Polgári, nem katonai, nem egyenruhás szervezethez tartozó.

A civil vagyok itt azt jelenti: nem vagyok hivatásos politikus, nem ez a foglalkozásom, nem választottak meg senki képviseletére, nem mérettettem meg magam semmilyen demokratikus választáson, és ennek megfelelően nem is gyakorlok közhatalmat, de ebből nem következik, hogy a politikával ne foglalkozhatnék. Sőt, a közügyekben részt venni, a történésekről véleményt formálni, ezt kifejezni ugyanúgy alapvető, velem született jogom, mint képességeimnek és lehetőségeimnek megfelelően akár aktívan is befolyásolni a közös ügyeink alakulását. Egyedül ehhez kevés lehetek, ezért alapvető jogom másokkal együttműködést kialakítani és közösséget vállalni, szervezeteket létrehozni annak érdekében, hogy a céljainkat együtt elérhessük, aminek előnyeiből aztán más is részesülhet. Így nem kell mindenkinek hivatásos politikussá válnia, de mindenki politizálhat, azaz beleszólhat a saját és közössége sorsának alakulásába. Itt mindenki egyenlő, mindenki civil. Itt minden választópolgár, aki nem válik választottá, az civil.

eniscivilvagyok-01-black.png

A hivatásos politikus - bár maga is választó - ebben a kontextusban nem civil. A képviselő az, aki konszenzussal, demokratikus választások útján felhatalmazást kap a közhatalom gyakorlására, arra, hogy jogszabályokat, törvényeket alkosson, hogy azok koordinálják a választók életét, sorsát, döntéseit. A politikus az, aki a választók által ráruházott erejével hozzásegítheti a választópolgárokat az elképzeléseik megvalósíthatóságához, a céljaik eléréséhez, képviselheti az ő érdekeiket a jogszabályalkotás folyamatában. Egy politikus azonban szintén kevés: ha minden közhatalommal egy személyt ruháznánk fel, semmi nem gátolná, hogy csak a saját érdekeit érvényesítse, és önkényuralmat alkalmazzon, azzal pedig rajta kívül senki nem járna jól, senkinek a céljai nem teljesülhetnének. A civilek – mindenki – közös érdeke, hogy ne ruházzanak fel egyetlen személyt minden hatalommal, ezért el kell különíteni a jogszabály alkotásának hatalmát a végrehajtástól is, az ellenőrzéstől is; és el kell különíteni a végrehajtást is az ellenőrző, igazságszolgáltató hatalomtól. A hatalmi egyensúly biztosítását, azaz azt, hogy ez a három ág megfelelően elkülönül-e egymástól, a civilek maguk ellenőrzik.

Ha akarjuk, mondhatjuk, hogy nincs diktatúra Magyarországon, de akkor ízlelgessük ezt: még nincs.
A folyamatok a diktatúra, autokrácia kialakításának irányába mutatnak, és az illiberális handabanda félmegoldásán át vezet oda az út. Az, hogy ma még lehet tüntetni a parlament előtt anélkül, hogy azonnal elvinnének az ávósok (egyébként a miniszterelnök háza előtt például már nem lehet); az, hogy lehet kritizálni a miniszter urakat nyomtatásban, vagy az, hogy lehet panasszal élni (és pert nyerni) az Emberi Jogok Európai Bíróságán, nem érv, mert ezek vajmi kevesek egy demokráciához, amikor ezek mellett azt látjuk, hogy civil szervezeteket támadnak, hatósági nyomozásokat indítanak ellenük (amik aztán nem bizonyítják az ellenük felhozott vádakat); azt látjuk, hogy olyanokat támad a kormány, akik az ő végrehajtó hatalmát akarják ellenőrizni, az átláthatóságukat, az integritásukat kérik számon és követelik, vagy az Országgyűlés jogalkotó tevékenységét kritizálják. Ez bizony mind azt mutatja, hogy a közhatalom birtokosa a civilek ellenőrző képessége ellen indított általános támadást, és ezzel ő maga az, aki szembefordult a saját nemzetével: ellenségnek tekinti a saját civil lakosságát. (Taps.) Az álcivilezésnek, vagy más hangoztatott oknak nincs sem értelme, sem jelentősége: a támadásoknak semmi köze se Soroshoz, se más külföldi forrásokhoz. A kérdés, ami mentén eldől, ellenség vagy-e, vagy sem, az az, hogy egyetértesz-e a kormánnyal, vagy kritizálod. Ha kritizálod, ellenség vagy, kész, az ürügyet majd megkreálják a kicsinálásodhoz. (Ováció.)

Ne áltassuk magunkat, ez nem most kezdődött a CEU-üggyel, hanem sokkal korábban, jóformán a Fidesz-KDNP 2010-es hatalomra kerülése óta zajlik folyamatosan, és egyre intenzívebben. A választási törvény 2011-ben (igen, már egy évvel a hatalomra kerülés után) történt megváltoztatása egy sarokpont volt: biztosítja, bebetonozza a Fidesz-KDNP hatalmát hosszú időre. Ez pedig egy, a diktatúra és a demokrácia közötti fontos választóvonal: a demokráciában a civil társadalom viszonylag könnyen le tudja váltani a közhatalmat birtokló személyeket, ha annak tevékenysége nem tetszik neki, míg a diktatúrában ezt nem tudja megtenni. A kettő közötti átmenet - a mai magyarországi állapot - csupán színi előadás. Ez a mai rendszer már nem alkalmas arra, hogy a civil lakosság érdekei érvényesüljenek, ez a mai rendszer a hatalomnak a lakossággal szembeni erősítését szolgálja. Ezt a rendszert – a választási törvényt – meg kell változtatni, ha nem akarjuk önként és dalolva (tapsolva és ovációval) megengedni a saját elnyomásunkat.

Orbán 2014-es tusnádfürdői beszéde óta tudjuk, hogy a célja a civil ellenőrző szerep kiiktatása, és ha ebben 2018-ban tovább támogatjuk, biztosan sikerülni is fog neki. Vajon milyen messze lehet attól, mennyi idő kell még ahhoz, hogy kialakuljon az erdogani Törökország, a putyini Oroszország, vagy a Kim Dzsongun-i Észak-Korea Magyarországon? 2019-re, 2020-ra meg tudják csinálni? Erdogannak például csak hét év kellett, hogy eljusson az alkotmánymódosításig, most áprilisban eldől, sikerült-e neki megszereznie a teljhatalmat. Mi megadjuk erre a lehetőséget a mi vezéreinknek?

Én is civil vagyok, és nagyon dühít, hogy a hatalom nem engedi, hogy a civilek ellenőrizzék őt, miközben magasról tesz a nagy többség érdekeire, véleményére, céljaira, a hatalmát kizárólag a hatalmának további növelésére, szélesítésére használja. Dühít, hogy ez a folyamat előbb-utóbb lényegében egy személyben összpontosítja a hatalmat, és pár év kihagyás után ismét diktatúra lesz Magyarországon; ráadásul alakítják mindezt álságos módon a nemzet érdekeire hivatkozva.

Hívhatod liberális picsogásnak, amit írtam, de akkor tudd: pont addig vagy te is szabad, amíg én is picsoghatok. Én is civil vagyok, és nekem fontos a szabadságunk.

170 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasztottam.blog.hu/api/trackback/id/tr7412410561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.09. 22:13:42

@VaradiJanos: Dehogy szarsz te a fideszre, hazudsz természetesen, hisz fideszes vagy. Az a vallásod, ahogy mindenkinek, aki mára fideszes maradt. Látszik, hogy milyen személyeskedő kis majom leszel, ha bántják a fideszt. Mint egy ovis, akinek elvették a játékát. Még lehet, hogy idegesen toppantasz is pötyögés közben a kis lábacskáddal, igaz. :-)

onewayticket 2017.04.09. 22:14:26

@VaradiJanos: Nem engem, de azokat igen, akik másként gondolkodnak - tehát közvetve engem is. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy pont ez az orbáni felfogás lényege: aki nem úgy gondolkodik a világról mint én, az egy .... (szitokszavak tetszés szerint behelyettesíthetők), azt le kell fikázni, meg kell alázni, ha túl népszerű lesz (ld. Sándor Mária), akkor ki kell nyírni. Egyelőre "csak" virtuálisan... :P

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.09. 22:14:31

@VaradiJanos: Azért vigyázz miket beszélsz? Nehogy annyira kijöjj a kis sodrodból, hogy olyat mondj, amiért bünti jár. :-)

VaradiJanos 2017.04.09. 22:14:32

@Felchutty Bugrisch: ez van, a fajtádat olyannyira rühellem, hogy élvezem ha szarban vagytok .... ettől persze még a vízből kihúználak vagy a tűzből kihoználak .... de janucsárképző ceu nem jár nektek

VaradiJanos 2017.04.09. 22:15:20

@onewayticket: "Gázszerelő és társai: szerintem O.V. őket azért pénzeli (vagy hagyja, hogy lopjanak), mert neki csak egy dolog számít, hogy amit ő kigondol (ideológia, társadalomeszmény, hagymázas víziók), azokat meg tudja valósítani, kerül, amibe kerül. :("

Ez kb igaz

Pop40 2017.04.09. 22:15:37

@onewayticket: Francokat. Ne legyenek illúzióid: Pénztáros pénze valójában Vitya pénze. (Már persze túl azon, hogy lopott magyar közpénz.)

Vitya számára a hagymázas víziói is fontosak, de legalább ilyen fontos, hogy ellopjon, amit csak tud.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.09. 22:16:59

@VaradiJanos: Ejj, hát kezd ez a beszélgetés abszurd lenni. Mostmár tényleg úgy kommunikálsz, mint egy kis 12 éves kiskölyök. Őszintén, az vagy? :-) Vagy csak fideszesként megmaradtál azon a szinten. Viszont az jól esik, hogy kimentenéd a fajtámat a tűzből. Nem tudom, hogy mi lenne velem fajta nélkül.

morph on deer 2017.04.09. 22:18:15

@onewayticket:
"... A Fidesz ezt csak mondja magáról, hogy még mindig mögötte áll a többség..."
- de jelenleg még üres kézzel!

Ami valljuk be, jó hír.

Azért érdekelne, hogy orbánnak esetleg ma nem fordult meg a fejében legalább egy pillanatra, hogy talán mégsem szeretik annyian és annyira, mint ami a "kutatási eredményekből" hozzá eljutó jelentésekből következne?

Mert ahogy ma elnéztem, ha ennyien és ilyen hangulatban "állnának mögötte" úgy rendszeresen, még az is lehet, hogy hamarabb menne idén "pihenni"..!

VaradiJanos 2017.04.09. 22:19:10

@VaradiJanos: ha a székház leég, az csak anyagi kár, viszont az elkövetőket elkapva kuderülne, hogy kik pénzelik ezt a zavarkeltést
Nagyon szeretnék az amcsik, hogy bedurvuljon a rendőrség, fe abból most nem eszbek, itt nem engedünk ukrajnát csinálni

Pop40 2017.04.09. 22:19:14

@VaradiJanos:D

Megszeppentnek tűnsz.

Asszem megérjük még, hogy hangosabban szidod majd Orbánt, mint mi :D

Persze ebben nincs újdonság, a diktátorokat legtöbbször saját korábbi híveik nyírják ki, már csak azon egyszerű okból is, hogy ők férnek hozzá először, mikor látják, h elkerülhetetlen a bukás :-)

VaradiJanos 2017.04.09. 22:22:08

@Pop40: nőnöd kell még ahhoz, hogy te engem megszeppentnek láss

stim 2017.04.09. 22:23:01

Üdv mindenkinek!

Erről a civil vs. állam dologról és a Soros féle NGO-król osztanék meg pár gondolatot. Akinek van kedve, energiája gondolkozni hőbörgés helyett talán szívesen veszi.

A magyar nyelvben az állam meglehetősen fontos szerepet kap akárcsak a történelemben. Mivel nem egy elszigetelt ország vagyunk hanem 3 világ találkozásánál fekszik kis hazánk ezért az államiság meglétét és annak hiányát is számtalanszor megtapasztaltuk. Aki tiszteli, tanulja, érti a történelmet az tudja, hogy amikor független államban éltünk jól mentek a dolgaink és gyarapodtunk amikor függőségben éltünk akkor haradzsot vetettek ki (törökül adót jelent innen van a harácsolás szavunk) vagy muszáj (muss sein) volt megtenni dolgokat ami nem szolgálta az érdekeinket. Azt hiszem közmegegyezés van arról, hogy egy jól működő,m független, erős és az érdekeit védő ország képes az állampolgárai érdekeit is megvédeni.

Nézzük a magyar nyelvben az államhoz kapcsolódó szavakat és tanulságos lesz. Az állam az angolban state. Az állampolgár civil. És ezzel úgy gondolom, hogy a magyar pontosabban fejez ki egy fontos különbséget. Pláne ha továbbmegyek és találunk egy újabb fogalmat: állampolgári jogok. A magyarban az állam, állampolgár, állampolgári jogok hármas szépen mutatja, hogy az állam garantálja az álampolgárok fizikai és jogi védelmét.

NGO-k. Az NGO nem azt jelenti, hogy CIVIL szervezetek. Az NGO Non-government organization. Önmagában semmi nem mutatja, hogy civil lenne vagy civilekhez közük lenne. Ettől még lehet, természetesen.

A Soros alapítvány cégei beavatkoznak a magyar politikába. IS. És más országok politikájába is.

A magyar állam amikor fizikai és jogi védelmet biztosít akkor védi a határokat, fenntartja a rendet, a békét. A bíróságokon keresztül rendezi az állampolgárok ügyes-bajos dolgait a jog eszközeivel.

Mi történik akkor ha az állam gyengül? A fizikai védelem meggyengül, végletes esetben megszűnik. Lásd bevándorlás és az ezzel járó feszültségek a kultúrális különbségek miatt amik végletes esetben terrorizmushoz, polgárháborúhoz vezetnek. Az öreg Rotschield mondta (tehát nem én találom ki) hogy ha vér folyik az utcán akkor vegyél ingatlant. Igazi profitorientált, pszichopata hozzáállás. Van inagtlanod? Ha szarul érzed magad a hazádban mert a biztonságod veszélyben van olcsóbban is eladnád? Vajon meddig mennek el a javak megszerzésében?

Sok kedves liberális idealista ismerősöm és honfitársam szem elől téveszt egy alapvető dolgot. Mégpedig azt, hogy hiába nem érzi magát magyarnak ttól még ebben az országban él, az útlevelén és a személyi igazolványán neki is az szerepel, hogy Magyar Köztársaság és külföldről ő is ugyanolyan magyar és ha itt káoszt okoznak akkor ő is ugyanúgy szopni fog. Jó lenne ezt megérteni.

Az állam garantálja a fizikai és a jogi biztonságodat. Ha gyengül az állam akkor beperelhetik a Magyar Köztársaságba tartozó emberek közösségét például mondvacsinált indokokkal Strassbourgban olyan emberek akik pl. a Soros alapítvány pénzelte CEU-n végeztek. A számlát közösen álljuk, többek között ezt fizetjük az adónkból. Ha olyan wilkommenskulturt csináltunk volnamint a németek mostanra már (ahogy Soros javasolta) az állam vehetett volna fel hitelt a mi nevünkben. Természetesen akkor mi vagyunk a kezesek a hitel törlesztésében. Mindenki gondolja végig akinek a Magyar Köztársaság felirat ott van a személyi okmányain, hogy szeretne- e többet fizetni?

Ismétlem. Állam-->állampolgár-->állampolgári jogok. És kötelességek.

Majdan. Amikor ukrajnában felforgató elemek a Majdanon nekiálltak forradalmat csinálni mert nem szerették az adptt kormányt akkor az a kormány lehet, hogy nem volt tökéletes, sőt, lehet, hogy kifejezetten rossz volt. Az is lehet, hogy NGO-k vagy más idegen érdekek úgy gondolták, hogy könnyebb a zavarosban halászni. Amikor emberek erőszakosan tüntetnek idehaza egy olyan kormány ellen amelyik rendbe tette a költségvetést, védi a fizikai biztonságunkat rendőrséggel, katonasággal és a közgazdasági mutatók évek óta rekordokat döntenek a kormányzásnak köszönhetően akkor jó lenne ha mindenki akinek Magyar Köüztársaság van a személyi okmányaira írva elgondolkozhatna rajta, hogy vajon nem akarnak-e egy újabb Majdant Budapesten olyan erők akik káoszban és vérontásban érdekeltek, hogy olcsóbban jussanak hozzá a Magyar köztársaságban felhalmozott javakhoz, többek között földhöz, ingatlanokhoz és adósság felvételére kényszerítsenek? Jó lenne, ha azok akik tüntetnek azok észnél lennének és -tüntessenek ha akarnak- de nelegyenek illúzióik afelől, hogy vannak köztük erőszakos provokátorok is akiknek nem biztos, hogy azok az érdekeik mint akik a demokratikus jogaiknak érvényt szerezve kultúráltan tiltakoznak egy adott döntés ellen.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.09. 22:25:49

@VaradiJanos: Na, az amcsik pénzelik a zavargást? Ez új? Ezt Habony mondta? Holnaptól ezt nyomja majd az m1-is? :-)

Brix 2017.04.09. 22:28:06

Magyarországon többségi demokrácia van, nem konszenzuális, így nem egy maroknyi, de annál hangosabb liberális kisebbség akarata érvényesül. Majd jön 2018 , és akkor a választók újra felhatalmazzák a kormányt , hogy megvédje őket a migránsoktól, a többkulcsos adótól, és a középosztály tervezett sanyargatásától. A balliberális oldal SOHA nem jut hatalomra , kár is álmodozni!

onewayticket 2017.04.09. 22:30:55

@stim: Rotschild urat (a "zsidókat") már szinte "vártam". :D

No és az ukránoknak jobb kizárólagos orosz elnyomás alatt, mint mondjuk az EU felé orientálódni, azon belül pl. Németország érdekeihez igazodni? (Különbség: Oroszország totális rabszolgaságot akar, Németország meg néhány dologban kőkeményen érvényesíti az érdekét -erősebb kutya alapon-, de hagy szabadságot is a gyengébbeknek. Ha keveset is, de hagy.)

Jakab.gipsz 2017.04.09. 22:33:56

@morph on deer:

Álmodik a nyomor, Orbán megbuktatásáról. Hi-hi.

Nem vagyok hívő de ez nem fog sikerülni.

Sorost pedig a "tudomány-filozófia oltárán fogjuk kivéreztetni" mint egy disznót, ezt a civakodást ő kezdte.
A magyarok tudományát Bólyai és Neumann megalapozta ezért legyőzhetetlen,

A nyugati civilizáció utolsó bástyája, ma Magyarországon van.

onewayticket 2017.04.09. 22:34:51

@Brix: Miért rossz a többkulcsos adó? Miért adózzak én is 16%-ot, meg pl. Matolcsy is?

onewayticket 2017.04.09. 22:37:40

@VaradiJanos: Trump vagy az amerikai adminisztráció lesz@rja magasról, hogy itt mi van.
Putyinnak, Merkelnek már számít.

onewayticket 2017.04.09. 22:41:16

@Pop40: "Vitya számára a hagymázas víziói is fontosak, de legalább ilyen fontos, hogy ellopjon, amit csak tud."

Én el tudom képzelni azt is, hogy ő annyira fanatikus, hogy már a pénz sem érdekli.

Az EREDETI 2017.04.09. 22:42:33

@VaradiJanos: te reménytelen vagy, nem szabadna felügyelet nélkül hülyeségeket beszélned. ennyi ostobaságot még direkt ha akarnék se tudnék kitalálni.
@Jakab.gipsz: na a másik

VaradiJanos 2017.04.09. 22:43:17

@onewayticket: nem gondolom, hogy leszarja, de nem magunk miatt, hanem az oroszok és a zsidrákok miatt

VaradiJanos 2017.04.09. 22:44:16

@onewayticket: igazából ft-ra ugyanannyit kéne

VaradiJanos 2017.04.09. 22:45:21

@Az EREDETI: szégyelleném is magam ha pld neked szimpatikus lennék

onewayticket 2017.04.09. 22:46:29

@VaradiJanos: "Gázszerelő és társai: szerintem O.V. őket azért pénzeli (vagy hagyja, hogy lopjanak), mert neki csak egy dolog számít, hogy amit ő kigondol (ideológia, társadalomeszmény, hagymázas víziók), azokat meg tudja valósítani, kerül, amibe kerül. :("

"Ez kb igaz"

Ajjajjaj, ha még Ön is így látja, akkor nagyobb a veszély, mint gondolnánk. :(( Nem kell ide Soros, meg senki sem, ez a sokat szenvedett kis ország, kisemmizett nép halálra van ítélve.

VaradiJanos 2017.04.09. 22:48:39

@onewayticket: a "kb"-t nem véletlenül tettem oda, pld nem gondolom a víziói többségét hagymázasnak.

onewayticket 2017.04.09. 22:50:49

@VaradiJanos: USA most a közel-keleti bizniszekben érdekelt (pl. Szíria), az oroszokkal is ott konfrontálódik. Nekik a világ összes olaja kell, nem elég nekik a sajátjuk, sajnos. De ilyen alapon nem Mo. lehetne nekik a célpont, hanem Norvégia. Németország is gazdasági érdekeket érvényesít a Közel-keleten, csak ezt nem verik nagy dobra. Ők ezért hajlandók azt az árat megfizetni, hogy oda tóduljanak a menekültek (és a menekültnek nem minősülő éhenkórászok).

Pop40 2017.04.09. 22:53:04

@Brix: Erre gondolsz, tolvaj bolsi?

FIDESZ KÖZLEMÉNY:
1992. szeptember 28., hétfő - Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.
Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen:
(MTI)

Pop40 2017.04.09. 22:55:52

@Jakab.gipsz:

Hazudsz, bolsi, jó fideszes szokás szerint.

FIDESZ KÖZLEMÉNY:
1992. szeptember 28., hétfő - Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.
Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen:
(MTI)

stim 2017.04.09. 22:57:28

elég valószínűnek tűnik, hogy pontosan a Majdan és az arab tavasz meg egyéb esetek miatt a titkosszolgálat teszi a dolgát és aki nagyon ugrál vagy gyanús a háttere azt kérdőre vonják. Ahogy a rendőrség is a tőle elvárható módon meg fogja akadályozni az erőszakos cselekményeket és fenntartja a rendet, hogy ne huligánok randalírozzanak hanem a demokratikus jogaikat tisztességésen gyakorolhassák azok akik akarják. Úgy, mint afféle kultúrált állampolgárok nem pedig erőszakos csürhe módjára. Én állampolgárként ezt el is várhatom.

Más. A bíróságok és állam szerepéről gondolkozva jutott eszembe a Mátrix és a kulcskészítő. Ha az igazságot és a jogot mindenféle hangzatos nevű NGO-k, nemzetek felett álló önmagukat civilnek mondó szervezetek és Strasbur illetve Brüsszel gyakorolja akkor vajon mi szükség van állami alkalmazott bíróságokra? Remélem a bíróság tisztában van vele, hoghy ha nincs állam nincs állami alkalmazott bíróság sem. Az ő feladatuk szintén a rend fenntartása. A brüsszeli bürokraták pontosan tudják, hogy nekik egy Brüsszelben központosított hatalom biztos munkahelyet, jó fizetést és bővülő kapcsolati tőkét jelent.

Pop40 2017.04.09. 22:58:06

@onewayticket: Ugyan, ne viccelj már. Mészárost gondolod hogy a két szép szeméért tömi?

Mondjuk én még nem nagyon láttam diktátort, akit ne érdekelt volna a pénz.

Pop40 2017.04.09. 22:59:24

@VaradiJanos: muhahaha :D persze ;-)
Csau hívei is így kezdték :D

onewayticket 2017.04.09. 23:01:03

@Felchutty Bugrisch: "Fideszesek, ne kommentelgessetek itt, veszélyben a fidesz székház, menjetek védeni! :-) Mondjuk a fideszes csőcselék 2006-ban ilyenkorra már gyújtogatott is, meg rendőrt akart ölni molotov koktéllal."

Nekem azután nyílt ki a szemem, mikor ez történt. A végletekig uszítottak-lázítottak, bojkottálták a Parlament törvényes működését, a békés tüntetőkbe belezavarták (szervezetten!!!) a szélsőjobbos ultrákat, aztán amikor elszabadult a pokol, kihátráltak az egész mögül és sunyin vigyorogtak a háttérben. Akkor bezzeg nem firtatta senki, hogy ezt a sorozatos puccsot ki pénzeli, pedig pénz nélkül nem lehet hadat viselni, ez történelmi tény.

Gyurcsány ott követte el a hibát, hogy nem mondott le azonnal. Ha megtette volna, akkor az előre hozott választásokon nyert volna a Fidesz, de nem szereztek volna 2/3-ot. Ezt a rombolást nem tudták volna véghez vinni, és a következő választásokon megint nem ők nyertek volna, ha nemzetellenes politikát folytatnak.

Pot Head Pixie 2017.04.09. 23:01:08

Ha én Orbán Viktor volnék, szólnék legkedvesebb csatlósaim egyikének, hogy terjesszen be egy törvényjavaslatot, miszerint töröljék el az írás-olvasás oktatását az iskolákban... egy csomó probléma megoldódna.
Amúgy egyetlen kötelező tantárgyat oktatnék: "M1-nézés reggeltől estig".
Idővel a CEU is eltakarodna innen.... magától.
A Fidesz-szavazók ünnepelnének.
Csak akkor lesz baj, ha véletlenül gázszerelőt kell hívni az elromlott konvektorhoz, mert csak egy gázszerelő van az egész országban.

VaradiJanos 2017.04.09. 23:04:36

@Pop40: vigyázz, a muhaházással elárulod a többi nickecskédet!
Jó éjt!

morph on deer 2017.04.09. 23:05:32

@Jakab.gipsz:
"A nyugati civilizáció utolsó bástyája, ma Magyarországon van."

Ja. Nyugati civilizáció!
Többek közt Németh Szilárd és Kósa Lajos védik, de mocskosul..!

Itt lassan semmilyen civilizáció nem lesz, úgyhogy bármilyen égtájat előkaphatsz, ugyanaz lesz az eredmény :(

Mellesleg én nem bukástól beszéltem, hanem esetleg egy elgondolkodásról, az ébredés reményében!
És tényleg, ha azon múlik, inkább iktasson be egy soron kívüli pihenést, hátha javul az állapota ... vagyis talán, de érdemes lenne megpróbálnia, amíg szabad akaratából teszi.

morph on deer 2017.04.09. 23:07:36

@Pot Head Pixie:
"töröljék el az írás-olvasás oktatását az iskolákban"

Elkéstél! Már rég végrehajtási szakaszban van..!

onewayticket 2017.04.09. 23:08:30

@Pop40: Annyi lóvét biztosan tartalékol magának valamilyen úton-módon, hogy ha száműzetésbe kerül, akkor egy befogadó országban sem a pór nép között kelljen élnie.

cardiobascuralis 2017.04.09. 23:38:43

@onewayticket:
Andrew Vajna egy ma már nem létező név.
Vajna György András korábbi neve.

cardiobascuralis 2017.04.09. 23:39:30

@VaradiJanos:
De.
Az erdélyiek meg románok. A székelyek is.

VaradiJanos 2017.04.09. 23:56:22

@cardiobascuralis: ez most hogy jön ide? Csak provokálni akarsz, parazita, de nem fog sikerülni. Ahogy a hazátlan büdös haverjaid is nyugodtan üldögélhetnek az Oktogonon, most nem lesz rendőri brutalitás. Szóval le vagy szarva, te zsidógyilkos-ivadék.

Pop40 2017.04.10. 00:26:42

@onewayticket:

"és a következő választásokon megint nem ők nyertek volna, ha nemzetellenes politikát folytatnak."

Biztos, hogy nem ők nyertek volna, akármit folytatnak. (Bár a fidesz nemzetellenes politikán kívül nem is tud mást folytatni.) 2008-2009-ben ugyanis volt egy világgazdasági válság.

Ha az ezekre az idiótákra zúdul, tuti, hogy megbuknak, bár jó eséllyel az ország is bedől. Ebből a szempontból nagy mázlink volt a Bajnai-Oszkó párossal...

Pop40 2017.04.10. 00:30:10

@VaradiJanos: "most nem lesz rendőri brutalitás. "

Nem csoda, most nem a fideszes focihuligán söpredék van kint, akik felgyújtják a tv-székházat, meg fél Bp-t.

Pop40 2017.04.10. 00:31:08

@onewayticket: Annyit biztos.
Meg pár száz milliárdot tartaléknak.

cardiobascuralis 2017.04.10. 00:32:30

@VaradiJanos:
Miért, seggfejkém, a Soros nem amcsi? kérdés hogy jön ide?

VaradiJanos 2017.04.10. 00:32:44

@Pop40: blablabla
Majd a munkahellyel rendelkezők imádni fogják reggel a dugót okozó parazita ifjakat. Haladtok a 2018-as brutál bukta felé. Muhaha

Pop40 2017.04.10. 00:33:07

@VaradiJanos: No, az meglepne. Veletek ellentétben ugyanis nekem csak ez az egy nickem van.

A fideszes majmoknak érvek híján soknak kell tűnniük, nekem erre nincs szükségem.

VaradiJanos 2017.04.10. 00:33:35

@cardiobascuralis: eluntad az üldögélést, parazita? Muhaha

cardiobascuralis 2017.04.10. 00:33:53

@VaradiJanos:
Ja, ezek a "haverjaim" nem is gyújtogatnak, mint a te haverjaid, a fideszes csürhe.
De ahogy látom, nem nagyon ízlik, ha a faszodat, amit elővettél lengetni meg méregetni, a saját szádba tolják.

VaradiJanos 2017.04.10. 00:35:47

@cardiobascuralis: de kemény vagy, horpadt mell. Szívnál egy kis ciklon-B-t, még horpadtabb lenne, de legalább elkussolnál.

cardiobascuralis 2017.04.10. 00:36:19

@VaradiJanos:
Parazita te vagy, faszfejkém, mert a mi pénzünkön fizet a gazdád, hogy vállig a seggében lévő fejeddel ide írogass, te kis fideszes faszfej bértrollocska.
Csak az a baj, hogy csak hozzád hasonló sötét, buta, földostoba seggfejeket találnak már csak erre a munkára.

cardiobascuralis 2017.04.10. 00:37:18

@VaradiJanos:
Mi van, faszfejkém, nem tetszik, hogy lehet tüntetni így is, nemcsak csürhe módjára, ahogy ti tettétek?
Golyót érdemeltetek volna mind. Éleset, nem gumit.

VaradiJanos 2017.04.10. 00:37:55

@cardiobascuralis: ne duzzogjál, büdös parazita, hagyjál holnapra is a lendületből!

VaradiJanos 2017.04.10. 00:39:06

@cardiobascuralis: ahhoz nagyon fura úton kellett volna mennie a golyónak, hogy engem eltaláljon, te tudatlan parazita

VaradiJanos 2017.04.10. 00:50:03

@cardiobascuralis: kifulladt a tünti, parazita? Ennyi volt bennetek? Nem fog örülni szarosgyuri gazditok

Pop40 2017.04.10. 01:00:50

@VaradiJanos: Ha ebben a baromságban csak nyomokban is lenne logika, akkor a fidesz sokszorosan megbukott volna 2010-ben.

VaradiJanos 2017.04.10. 01:07:49

@Pop40: viszont nem bukott meg és jövőre sem fog, tehát lehet tovább ajvékolni

Pop40 2017.04.10. 01:22:01

@VaradiJanos: Ja. Nyilván nem is fog soha

VaradiJanos 2017.04.10. 01:26:46

@Pop40: az nem rajtatok fog múlni, töketlenkék

cardiobascuralis 2017.04.10. 01:55:56

@VaradiJanos:
Mondtam már, csak ismételni tudom:
Parazita te vagy, faszfejkém, mert a mi pénzünkön fizet a gazdád, hogy vállig a seggében lévő fejeddel ide írogass, te kis fideszes faszfej bértrollocska.
Csak az a baj, hogy csak hozzád hasonló sötét, buta, földostoba seggfejeket találnak már csak erre a munkára.

cardiobascuralis 2017.04.10. 01:56:34

@VaradiJanos:
Miért, kinek a seggébe voltál bújva?

cardiobascuralis 2017.04.10. 01:57:21

@VaradiJanos:
Mondtam már, csak ismételni tudom:
Parazita te vagy, faszfejkém, mert a mi pénzünkön fizet a gazdád, hogy vállig a seggében lévő fejeddel ide írogass, te kis fideszes faszfej bértrollocska.
Csak az a baj, hogy csak hozzád hasonló sötét, buta, földostoba seggfejeket találnak már csak erre a munkára.

VaradiJanos 2017.04.10. 02:07:25

@cardiobascuralis: látom, nem lehet téged kizökkenteni abból amit beletápláltva gazdid vagy esetleg dagimamid abba a buta parazita fejedbe: nem mindenki fideszes vagy bérkommentelő aki rühelli a büdös, élősködő, anyanyaló fajtádat.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.10. 05:50:08

@Felchutty Bugrisch:

Olyan 30 ezer ember volt, ne túlozz.

Nyilván egy rész spontán, de a keménymag láthatóan ultraliberális huligán volt, Soros alkalmazottai és bértüntizői.

De ismétlem: így is szép eredmény, ez a LEGNAGYOBB liberális tünti évek óta.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.10. 05:54:15

@Trónkövetelő:

A bíróság nem ellenőriz semmit, a bejehyzési feltételeket leszámítva, ami semmi.

A fontos: honnan jön a pénz, azaz igazi civil-e vagy lobbista szervezet.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.10. 05:55:36

@snorbi:

A 2 kérdés egész más. A kötvény legfeljebb egy korrupciós ügy, de nem befolyásolja a nemzetbiztonségot.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.10. 05:56:42

@snorbi:

Azaz neked az a fontos, hogy egy egyénnek honnan van a vagyona, míg egy szervezet esetében ez lényegtelen?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.10. 05:59:58

@cardiobascuralis:

Nézd meg a képeket, 25 és 35 ezer között mozgott a létszám.

Kb. harmadannyian voltak.mint pár éve a netadós tüntetésen.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.10. 06:01:41

@snorbi:

Kevés egyház kap külföldi támogatást. De aki kap, gond nélkül közzétenné, ha ezt akarja a jogszabály, nincs ezen mit rejtegetni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.10. 06:04:20

@snorbi:

Szóval ezentúl csak a fiatalok szavazhassanak?

Azaz Vonát akarod a következő kormányfőnak? Mert a ballibek bázisa NEM a fiatalok, hanem a nyugdíjasok...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.10. 09:51:46

@dzsordzs szarosz: A fideSSfasszopó felforgató ügynököknek kicsit még tanulniuk kell a magyar nyelvtant.

cardiobascuralis 2017.04.10. 13:58:47

@VaradiJanos:
Gazdid neked van, seggfejkém, és most is vállig a seggében van a fejed.
A többi meg csak ismételni tudom:
Parazita te vagy, faszfejkém, mert a mi pénzünkön fizet a gazdád, hogy vállig a seggében lévő fejeddel ide írogass, te kis fideszes faszfej bértrollocska.
Csak az a baj, hogy csak hozzád hasonló sötét, buta, földostoba seggfejeket találnak már csak erre a munkára.

cardiobascuralis 2017.04.10. 13:59:38

@MaxVal BircaMan HJCD:
Ja, mert Bulgáriából egy hozzád hasonló faszkalap birka ezt jobban meg tudja állapítani, mint a helyszínen lévők.

cardiobascuralis 2017.04.10. 14:00:44

@MaxVal BircaMan HJCD:
Én ott voltam, te ostoba bolgár birkaseggfej.
Több mint kétszer annyian voltunk, mint a netadós tüntetésen.

VaradiJanos 2017.04.10. 14:06:35

@cardiobascuralis: ezt már írtad, parazita, unalmas és fantáziátlan vagy. Olyan langyi.

VaradiJanos 2017.04.10. 14:07:42

@cardiobascuralis: jujj, kétszer annyian? Akkor most már picivel nagyobbat kell köpnöm, hogy az összes parazita takonyorrút beterítse?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.10. 14:25:09

@cardiobascuralis:

Igen, 3 millióan voltatok. Szóval már biztos a választási győzelmetek jövére: kétharmada lesz gazdáidnak, örülhetsz.

onewayticket 2017.04.10. 21:41:12

@MaxVal BircaMan HJCD: Párt által alapított szervezet NEM civil szervezet. A civilség lényege az alulról jövő kezdeményezés, összefogás. Civil szervezet kötődhet esetleg sportegyesülethez, egyházi közösséghez, kulturális vagy egészségügyi intézményhez, akár még politikai tevékenységet is ellátó szervezethez, de akkor sem úgy, hogy X párt vagy Y politikus hozta létre. Hanem legfeljebb úgy, hogy a civilek törekvései valahol metszéspontot találnak valamelyik párt célkitűzéseivel és a párttal bizonyos dolgokban együttműködnek. CÖF esetében semmiképp nem erről van szó! Ez egy mesterségesen létrehozott, valós társadalmi igényekkel alá nem támasztott viccpárt. Szerencsétlen idős emberek hadát tévesztették meg, akikben él a kádári nosztalgia.

cardiobascuralis 2017.04.10. 22:46:34

@VaradiJanos:
Csak ismételni tudom:
Parazita te vagy, faszfejkém, mert a mi pénzünkön fizet a gazdád, hogy vállig a seggében lévő fejeddel ide írogass, te kis fideszes faszfej bértrollocska.
Csak az a baj, hogy csak hozzád hasonló sötét, buta, földostoba seggfejeket találnak már csak erre a munkára.
Az önvallomást köszi, nem tudtam, hogy langyi is vagy.

cardiobascuralis 2017.04.10. 22:47:14

@VaradiJanos:
Mármint a fideszes seggnyaló társaidat és saját magadat?

cardiobascuralis 2017.04.10. 22:49:13

@MaxVal BircaMan HJCD:
Hát mindenesetre nem egy másik országban, és egy hazug média híreit követve ugatni.
Minimum a helyszínen.

Gazdád neked van, seggfejkém. Aki oda is rángat a pórázon, meg seggbe is rúg, ha nem azt ugatod, amit elvár.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.11. 05:03:26

@onewayticket:

A formai oldal lényegtelen, te is tudod. A profik úgy alapítanak álcivil szervezetet, hogy az formailag megfelel minden feltételnek.

A legfontosabb elem: ki adja a pénzt. Aki adja ugyanis, az diktál.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.11. 05:04:27

@cardiobascuralis:

Minden médiát szoktam olvasni, hidd el.

Másik ország? Atya Isten, te most Sorost kritizálod, aki szintén egy másik országból dirigál!

2017.04.11. 13:30:00

@MaxVal BircaMan HJCD: jó munka, kedves kolléga, fáradjon a pénztárhoz

cardiobascuralis 2017.04.11. 17:02:56

@MaxVal BircaMan HJCD:
A különbség köztetek, hogy ő másik országból dirigál, te meg másik országból szopsz.

cardiobascuralis 2017.04.11. 18:25:18

@MaxVal BircaMan HJCD:
Dehogynem.
Mindennap, szorgalmasan és önként.

onewayticket 2017.04.14. 12:31:33

@MaxVal BircaMan HJCD: Így van. Tételezzük fel, hogy Soros, vagy vagy bármely másik kevésbé közismert USA / német / francia, stb. üzletember/cég "szponzorálja" az ellenzéki csoportokat (pártok, politikai kötődésű civil szervezetek, spontán mozgalmak, stb.). Tegyük fel - de nem egy az egyben bizonyított tényről van szó, _hangsúlyozom_, hogy ez csak feltételezés - így van.

Akkor viszont jön a kérdés: ki pénzeli Orbánékat? Ki erősíti az ő érdekköreiket? Erre nem elégségesek az adóforintok, az államkassza (pláne, ha azt folyamatosan dézsmálják...). Valóban az oroszok? Esetleg az egyre erősödő (geopolitikailag) Törökország? Esetleg a világ globális felosztásában érdekelt Kína?
Ezen államok említésekor politikusi szövetségekre, velük egy vágányon haladó gazdasági érdekkörökre gondolok. Birodalmak létrehozásához mindig hódítani kellett, s ahhoz money, money, money kell... Mióta világ a világ, ez így működik - az erősebb, de nem feltétlenül az erkölcsileg nemesebb fog majd győzni.

Mint a történelem során oly sokszor, Magyarország (vezetése) válaszút előtt áll(t): melyik lóra tegyen, melyik geopolitikai szférába kíván inkább tartozni. Semlegesnek maradni Európa közepén nem lehet, Ausztriának sem sikerült a semlegesség, inkább csak azt tudták kivívni, hogy ők már ne az orosz, hanem - nyelvi-kulturális hagyományok okán is - a német érdekeltséghez tartozzanak. A velük szomszédos kis Hazánknak sajnos ez az I. és a II. vh. után nem sikerült. Amondó vagyok, hogy a III. vh. előtt, önként és "dalolva" nem kéne odaadnunk magunkat az oroszoknak, azzal a felkiáltással, hogy úgyis ez lesz.
Mondom ezt úgy, hogy szigorúan a gazdasági, kereskedelmi, energetikai együttműködés szintjére korlátozva nem ellenzem, hogy Oroszországgal is célszerű jó kapcsolatokat kialakítani.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.14. 12:47:43

@onewayticket:

A magyar költségvetés minden 1 % feletti pártot pénzel, azaz eleve nem igaz az alaptételed.

Itt eleve nem pártokról van szó, hanem civil szervezetekről, melyek egy része a valóságban nem civil, hanem idegen lobbista.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.14. 12:49:30

@onewayticket:

Az oroszellenes hisztéria alaptalan, az orosz veszélyt a halódó nyugat, a hattérhatalom, a nagytőke találta ki. Mo. érdeke egy erős Oroszország, mert az erős Oroszország képes meggátolni a nyugatiak világuralmát.

onewayticket 2017.04.14. 16:43:56

@MaxVal BircaMan HJCD: Oroszország Mo. nélkül is erős. Befolyását növeli a Közel-Keleten, a délszláv országokban, Kínával is inkább szövetséges, mint az USA.

Nem értem, hogy te miért húzol inkább az oroszok felé, de amióta a magyar államiság csak létezik (Szent István király óta!!!) bizony a "Nyugat" (-Európa) felé húz. Amikor a magyar nép felvette a kereszténységet, akkor sem annak bizánci ágát választotta, hanem a rómait.
A történelem során Mo. mindig akkor fogyatkozott és hanyatlott, amikor Keletről érkezők hódították meg (tatárok, az Oszmán-Török birodalom, II. vh. utáni Szovjetunió), mígnem a "nyugatiak" elnyomása alatt megindult valamiféle felzárkózás, fejlődés (ld. Luxemburgi Zsigmond királysága, Mátyás király nyugatos uralkodása, Mária Terézia uralma, Kiegyezés). Nemcsak gazdasági, hanem kulturális, mentális értelemben is.
Azt sajnos tudomásul kell venni, hogy bármilyen idealista eszmény alapján hoznak létre nemzetek feletti, a békét és a jólétet garantáló szervezeteket (ENSZ, EU, stb.), az erősebbek mindig a gyengébbek rovására fognak gyarapodni. A magyaroknak mindig azt a keserű döntést kell meghozniuk időről időre, hogy a két (vagy több...) rossz közül a kisebbet kell választani. Ha már birodalmi elnyomás árnyékában kell élnünk, akkor a több "levegőt" (szabadságot) engedő "urat" kell választani. Bááár... Csehország is kicsi, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország is kicsi, itt vannak körülöttünk, és egyik szomszédunkról sem tudom, hogy szégyent hozna rájuk mindenütt a vezetőjük, az intézkedései évtizedekkel vissza akarnák vetni az ország fejlődését!
Lengyelország érdekes, mert egy időben fénysebességgel elhúztak mellettünk, megerősödtek, a német vezetéssel kifejezetten jók voltak a lengyel kapcsolatok... Aztán jött a Kaczynski-fivérek, a lengyel vezérkar elleni orosz merénylet, most meg ott is a politikai visszarendeződés... :(( Pedig a lengyelek történelmi okokból nagyon is távol akarják magukat tartani az orosz medvétől.

onewayticket 2017.04.14. 16:59:54

@MaxVal BircaMan HJCD: "Itt eleve nem pártokról van szó, hanem civil szervezetekről, melyek egy része a valóságban nem civil, hanem idegen lobbista."

Én ennek csak örülnék, ha így lenne! Ha már mi, magyarok országon belül a kormánypropaganda médiatúlsúlya miatt (főleg a vidéki településeken, kisvárosokban, falvakban) nem vagyunk képesek átlátni a szitán, mert "szűrt" (torzított) tömegtájékoztatás jut el hozzájuk, meg különben is belefásultak abba, hogy nettó 50-70 e Ft-ból (vagy kevesebből!) kell tengődniük, akkor KINTRŐL kellenek valakik, akik ébresztőt fújnak!!!
Ennek a hatalomnak is kell ellensúly, az nem lehet, hogy a XXI. században vágóhídra szánt, ólban tartott barmokként beletörődjünk mindenbe.

Bájdövéj, számomra sokkal inkább "idegen" a magyar állampolgárságú belső ellenség (pl. oligarchák, jelenkori "Csák Máték", akik elzabálnak előlünk mindent).
Aki egy tál lencsénél néha kevesebbért árulja el polgártársait, a gyermekek-unokák jövőjét (pl. a CÖF megtévesztett idős tagjai, az olyan eredetileg értelmes, tehetséges közéleti személyek, művészek, akik "elvből" tapsikolnak), néha meg nagyon is jelentős baksisért adná el még a saját anyját is.
süti beállítások módosítása